Öltözködjünk

Megőrül az Instagram a Fekete Párduc szereplőjének öltözött kisfiútól

A nyolcéves kisfiú jelmeze olyan jól sikerült, hogy még maga a színész Michael B. Jordan is lájkolta a képét.

Az idei év legnagyobb kasszasikere eddig a Fekete Párduc című film, amelyben Michael B. Jordan alakítja a rosszfiú szerepét. Mivel nyolcéves kisfiuk nagyon szerette a filmet,  a szülők elhatározták, hogy a Michael B. Jordan által alakított Erik Kilmongernek öltöztetik fel fiukat az iskolai jelmezversenyre. 

Kiona 💋 (@ari_da_gem) által megosztott bejegyzés,

Állítólag fél óra alatt kész volt a farmerkabáttal, álszakállal és szemüveggel megoldott jelmez. A kisfiú pedig már régóta növesztette a haját, így csak copfba kellett összekötni. Az iskolában magyarázkodnia sem kellett, mindenki azonnal felismerte a mini Kilmongert, képét pedig szanaszét osztották az Instagramon. Olyannyira, hogy végül Michael B. Jordanhez is eljutott a kép, és a kisfiú legnagyobb örömére lájkolta. 

(Forrás: Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top