Öltözködjünk

Megleckéztette elkényeztetett fiát az anya

A 13 éves fiú leszólta azokat az osztálytársait, akik turkálóból öltözködnek. Az édesanyja nem hagyta annyiban.

Az amerikai Cierra Forney aggódni kezdett, amikor 13 éves fia leszólta azokat az osztálytársait, akik turkálóból öltözködnek, illetve olyanokat mondott, hogy ő már túl jó ahhoz, hogy a Wal-Martban vásároljon.

Az asszony elhatározta, hogy megleckézteti elkényeztetett fiát. Adott neki 20 dollárt, vagyis nagyjából 5000 forintot, és elvitte egy jótékonysági boltba, hogy ebből az összegből vásároljon magának ruhákat, melyekben aztán egy hétig iskolába jár. Bármit talál is, azt kell majd hordania. 

A fiú nem volt boldog az ötlettől és néhány könnyet is elmorzsolt.

„Meg akarom tanítani a gyerekeimnek, hogy a pénz nem minden, és ha amiatt szólsz le másokat, hogy milyen üzletben vásárolnak, akkor te is ott fogsz vásárolni” – írta Facebook-postjában az anya.

A bejegyzést eddig már mintegy félmillióan lájkolták, és több mint 160 ezren szóltak hozzá. A döntő többség igazat ad az anyának, és rengetegen méltatják, amit tett. Akadnak ugyanakkor, akik szerint a „büntetés” még visszaüthet, és a fiú meggyűlölheti az anyját emiatt. 

Az asszony azonban leszögezte, hogy mindez nem büntetés volt, csupán meg akarta tanítani a fiának, hogy nem a pénz és a márkák határozzák meg, hogy kik vagyunk.

Daily Telegraph

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top