“Gyerekkoromban sok időt töltöttem Pápán, a keresztszüleimnél, akiknek rengeteg állatuk volt, ott szerettem bele az állattartásba. Egyértelműen eldőlt, hogy a pápai mezőgazdasági középiskolába fogok járni, ezzel akartam foglalkozni” – kezd bele a mesébe Katalin.
Jó napot, itt szeretnék dolgozni!
Persze a mezőgazdasági iskolából még nem következik rögtön a vadállatok gondozása, egy ilyen döntéshez igazi elhivatottság kell. Bár Katalin már a középiskola alatt kapcsolatba került a Veszprémi Állatkerttel egy iskolatársán keresztül, és kicsit ki is próbálhatta magát a vadak közt, elképesztő tudatossággal fontos döntést hozott. Úgy érezte, választania kell a család és az állatkert között, mert mindkettő teljes embert kíván. Ezért amíg a lányai felnőttek, csak otthon foglalkozott tehenekkel, galambokkal, lovakkal.
Amikor a gyerekek elég nagyok lettek, hogy Katalin megvalósíthassa álmát, rögtön jelentkezett a Veszprémi Állatkert vezetőségénél: itt szeretnék dolgozni. Választhatott, hogy milyen állatokkal akar foglalkozni, három területet ajánlottak fel. Ahogy körbejárt a ketrecek között, és elkezdett a csimpánzokkal kommunikálni, azonnal eldőlt a kérdés. A negyven majom (a csimpánzokon kívül huszármajmok, páviánok és makákók is) gondozása, takarítása, etetése, megfigyelése mellett még olyan “apróbb” ragadozókat is ellátott, mint a farkasok és a hiúzok.
“Az a legfontosabb, hogy valamilyen szinten csapattaggá váljak. Alfanőstényt kell játszani, de a rácson kívülről, hogy ne avatkozzak bele a csapat életébe. Nem szabad emberként kezelni őket, csak majomként. Ezért ugyanazokat a hangokat használom, mint ők, bár van egy kis akcentusom persze, de folyton javulok” – mesél Katalin a módszereiről. Ha arról kérdezik, nem fél-e, egyszerű a válasza: az állatkerti munka nem a bátorságról, hanem az észről szól. Ha betartod az állatok szabályait, ők is betartják a tieidet.
A mókuskölyköktől a fekete párducig
A pótmamáskodás három apró mókuskölyökkel kezdődött, akiket egy látogató hozott be az állatkertbe. Katalin választhatott, hogy megpróbálja felnevelni őket, vagy hagyja elpusztulni a piciket. A próbálkozás sikeresen bizonyult, ráadásul nem is akárhogy, a felnőtt mókusokat sikerült visszaengedni az erdőbe. Legközelebb egy öreg mosómedve mamának kellett segíteni, aki felsebezte a kicsinyeit a túlzott cipeléssel, ezért el kellett tőle venni a babákat. Lassanként egyre nagyobb állatbébik kerültek Katalin gondozásába, többek közt fekete párduc, pávián, vaddisznó, teve és szibériai tigris.
Mivel az újszülött állatoknak pont olyan gyakori etetésre van szükségük, mint az embergyereknek, az átmenetileg örökbefogadott kicsik ilyenkor esténként és hétvégenként hazamennek Katalin házába. Ezért aztán rendkívül fontos a család támogatása, hiszen elég meghatározó lehet egy fekete párducot vagy szibériai tigrist tartani a nappaliban.
Nem nevelhet cicát a tigrisből
Marokházi Katalin egyébként rendkívül szigorú pótmama, ilyenkor sem emberként kezeli az állatot és a körülötte lévőknek sem engedi ezt. Az állati mamahangokat használja, határozott korlátokat szab, mit lehet és mit nem. Amikor állatkerti állat van a háznál, nem jöhetnek látogatók, le van zárva a ház, hogy minél kevesebb emberrel érintkezzen a vendég, és ne legyenek később viselkedési problémái a saját fajtársai között. A család néha sajnálkozik, hogy szegény tigris, szívtelen vagy, anya, de Katalin tudja, mit csinál.
Akármilyen édes és szeretni való is egy újszülött szibériai tigris ugyanis, pár hónap múltán vissza kell mennie a többi tigris közé, ahol nem díjazzák, ha cicaként viselkedik. Katalin remek munkát végzett, mert amikor néha elmegy meglátogatni a ma már hatalmas hím tigrist, Szását, ő odamegy ugyan hozzá és jelzi, hogy barátian emlékszik rá, de pár perc múltán visszatér a többiekhez. Katalin szíve persze fáj egy kicsit, de tudja, hogy így a helyes.
A kicsi zsiráf már futkározni tanul
Mivel a nemrég született kis zsiráf túl nagy ahhoz, hogy hazavigye, ezért ezúttal Katalin költözött be a zsiráfházba. A kicsit nem választották el az anyukájától, de az sajnos egyelőre nem hajlandó etetni, ez a feladat a pótmamára hárul. A zsiráfcsalád élete teljes egészében a látogatók előtt zajlik, egy üvegfal mögött, így a szerencsések tanúi lehettek az első etetésnek, amely Katalin arcának nyalogatásával kezdődött, de aztán sikerült a cumisüveget is bevonni a folyamatba.
 |
|
Forrás: veszpzoo.hu Még sok-sok fotót találsz a kis zsiráfról és Katalinról a Veszprémi Állatkert Facebook-oldalán. |
A zsiráfbébi azóta jó kisbabához méltón szépen eszik, pisil, kakil, és már futkározni is megtanult. Éjszakánként Katalin forró dróton van összekötve az állatorvossal és az állatkert vezetőségével, nagyon figyelnek és várhatóan nem is lesz gond a jövevénnyel.
Bár a zsiráfnak köszönhetően most a pótmama került a reflektorfénybe, Katalin külön kérte, hogy írjuk le, mennyire csapatmunka, amit csinál. A Veszprémi Állatkert ugyan nagyobb területen működik, mint a budapesti, de összesen negyvenen dolgoznak ott, és rengetegen segítik Katalin pótmamai munkáját. És persze a család, a férj támogatása nélkül is nehezen végezhetne egy ennyire teljes embert kívánó hivatást.
