Otthon

Már fél perc alatt feltölthető lesz az okostelefon

Az izraeli találmány várhatóan kétszer annyiba kerül majd, mint a hagyományos akkumulátor.

Fél perc alatt feltölthető okostelefon-akkumulátort mutatott be a StoreDot nevű izraeli cég. A nanokristályokkal működő találmányt a Microsoft egy tel-avivi fejlesztői konferenciáján mutatták be. A lemerült Samsung S4 okostelefon a demonstráción 26 másodperc alatt töltődött fel teljesen. Az akkumulátor egyelőre prototípus, és a társaság előrejelzései szerint 3 év kell még ahhoz, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön.

A bemutatón a cigarettásdoboz-méretű készüléket az okostelefon hátoldalára erősítették. Dorn Myersdorf, a cég alapítója úgy véli, hogy egy év alatt integrálni tudják az alkatrészt a telefonba. A találmány jelenleg csak a Samsung S4-gyel működik.

Az organikus elem olyan nanokristályokat használ, melyeket a Tel-avivi Egyetem Alzheimer-kórt kutató tudósai azonosítottak 10 évvel ezelőtt. A fejlesztők a technológiát memóriachipekben is felhasználták, amelyek így háromszor olyan gyorsan dolgoztak, mint a hagyományos flash memória. A képernyők kadmiumának méregmentes alternatíváját is kínálja az új technológia.

Myersdorf szerint az akkumulátort 30-40 százalékkal drágábban lehet majd gyártani, mint a hagyományosat, a kész termék pedig körülbelül kétszer annyiba fog kerülni, mint a forgalomban lévők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése