nlc.hu
Otthon
Így varázsolhatsz kis szobából nagyobbat

Így varázsolhatsz kis szobából nagyobbat

A lakás kifestésével látványos változásokat érhetünk el. Most, hogy itt a jó idő és lehet festeni, megmutatjuk, hogyan érdemes színt választani.

Elsőként a bútorokról és a kiegészítőkről döntsünk, mert ágyat vagy szekrényt venni jóval nagyobb beruházás, mint kifesteni. Ha megvan a terv, akkor döntsünk a színről. Használjunk online színmutatót: a polifarbe.hu internetes oldalon van, de letölthető külföldi szájtokról is olyan program, amely megmutatja, mi lesz a szobából, ha adott színt használunk.

Sötét és világos színek

Azzal nagyjából mindenki tisztában van, hogy a világos árnyalatok tágítják a tereket, míg a sötétek szűkítik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a világos színek távolítják előlünk az adott falfelületet, a sötétebbek közelebb hozzák azt. Vagyis ezt a hatást akkor is tudják produkálni, ha a szoba négy fala közül csak az egyiken alkalmazzuk. (A következő néhány bekezdésben konkrét példákat mutatok, hogyan.) Emiatt azonban ne hozzunk elhamarkodott döntést, mint például a sötét színek teljes elhagyását, merthogy amúgy is túl szűkösek a helyiségek.

Így varázsolhatsz kis szobából nagyobbat

A hangulatos sötétzöldnek, a tengerkéknek vagy elegáns bordónak igenis megvan a helye minden lakásban, csak tudnunk kell, hogyan használjuk őket. Ha például a bútoraink világosak, jól tesszük, ha kontrasztot alkotunk a fallal. Fehér vagy fenyőszínű szekrények, komódok, asztalok egészen más minőséget mutatnak, ha sötét fal elé tesszük őket. Ez esetben az összhatás felülírja a világos színek okozta “optikai csalást”.

Így varázsolhatsz kis szobából nagyobbat

 

Kis szobából nagyobb

A festés és némi játék a fénnyel jóval tágasabbnak tüntetheti fel a kis méretű szobát vagy lakást, mint amekkora valójában. Az otthon melegét könnyű megteremteni sötétebb, meleg színekkel: ezzel intimitást és egyfajta kuckójelleget kölcsönözhetünk a helyiségeknek. Ám ha teret akarunk nyerni optikai eszközökkel, akkor használjunk világos, hideg színeket, ezektől levegős és nyitott lesz ugyanaz az otthon. A zöld és a kék lágyabb árnyalatait javaslom.

Olyan színeket válasszunk, amelyek azonos családból származnak. Sokat segít, ha textúrákat, szivaccsal felvitt, például mediterrán felületeket alakítunk ki. Az egymással kontrasztban álló színek megtörik a teret. Ha a bútoraink és a falaink nagyon eltérnek egymástól színben, akkor “feldaraboljuk” a helyiséget.

Egymással harmonizáló színvilággal azonban növeljük a térérzetet. Minden szoba nagyobbnak tűnik, ha jól megvilágított. Szabaduljunk meg a sötétítőfüggönyöktől, és engedjük be a fényt az ablakokon! Érdemes több mesterséges fényforrást is beállítani, persze csak az energiatakarékos fajtából!

Így varázsolhatsz kis szobából nagyobbat

Alacsony belmagasság

Mi van, ha a mennyezet túl alacsony? Akár kicsit, akár nagyon, a megoldás mindig ugyanaz az egyszerű módszer: fessük a plafont sokkal világosabbra, mint a falakat. Vagy mindent fessünk fehérre (persze a fehérnek is sok árnyalata van). Ezt viszont fényes vagy selyemfényű festékkel tegyük. Az sem baj, ha nem ilyet használtunk. Kapható olyan falfény, ami utólag is felvihető, és a selymes csillogás mellett moshatóvá teszi a falakat és a mennyezetet. A fényes felület jobban visszaveri a fényt, így vizuálisan magasabbnak tűnik majd a szoba.

Túl nagy belmagasság

És mi van akkor, ha a mennyezet túl magas: kétszintes, galériás házakban gyakori ez a helyzet. Ezeket közepesen világos árnyalattal fessük le. Ettől egy kissé “leesik” majd a plafon, különösen ha a falak világos színűek. Ha most megfordul a fejében, hogy sötétre fesse a plafont, ne tegye: nyomasztó lesz a hatása. Még egy trükk: ha használunk stukkót a fal és a mennyezet között, fessük azt sötétebbre, mint bármi mást. Ez is alacsonyabbá teszi a mennyezetet.

Mennyezet: milyen szín?

A legtöbben a falakat és a plafont ugyanolyan színűre festik. Létezik olyan megoldás is, hogy a mennyezet fehér marad, bármilyen színű is legyen a négy fal. A fehérre festés előnye, hogy az építészeti megoldások jobban mutatnak.

Így varázsolhatsz kis szobából nagyobbat

Az azonos színhasználat esetén is kevesebb fény jut a mennyezetre, ezért általában sötétebbnek tűnik, mint a falak. Mások azt mondják, ha fehér a mennyezet, akkor felhívja magára a figyelmet és eltereli azt a színezett falakról. A fényvisszaverő képesség egyébként egyes színárnyalatoknál 8-10-szeres is lehet: az érdesebb falak esetén pedig az alapértékek csökkennek.

Túl élénk színek

Mindent szabad, ám a nagyon hangsúlyos színeket a lakók hamar megunják. Érdemes valamilyen visszafogottabb alapszín mellett egyes felületek, falak kiemelésére használni. Arra is vigyázzunk, hogy a nagyon extra színvariánsok a kor divatját tükrözik, és néhány év múlva elavulhatnak.
Ellenőrizzünk mindent fényben!

Így varázsolhatsz kis szobából nagyobbat

Ha megvan, nagyjából milyen színt akarunk, válasszuk ki, majd keressük meg az eggyel világosabb és sötétebb változatát is. Ezeket helyezzük el az ablak közelébe és egy sötétebb helyen, majd vegyük szemügyre a mintákat több napszakban.

Ha már a mintáknál tartunk: a barkácsáruházba vagy festékboltba legalább kétszer kell ellátogatnunk. Első alkalommal csak a hozzávetőlegesen szimpatikus színárnyalatokat vigyük magunkkal a színskálák közül. Otthon tegyük ki a falra és nézegessük néhány napig, nappali és esti fényben. A második látogatás alkalmával már megvehetjük a konkrét festéket.

Tipp: Legyen közös a döntés!

Minden családtagot vonjunk be a közös szobák megtervezésébe, így a többiek is a sajátjuknak érzik majd. Ejtsük ki a nemszeretem színeket (például ha az apuka nem akar lila hálószobát), és kössünk kompromisszumot.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top