Innen kihívás győzni, amikor az ember lánya – azaz én – új konyhát szeretne magának. Legyen mindennek helye, legyen elég tároló, elférjenek a lábosok és az a százharminckettő bögre is, amiből százharminc ugyan felesleges, de élni nélkülük nem lehet. Ezenkívül persze legyen trendi és menő, hogy azért úgy érezzem, haladok a korral, de nem akarom, hogy túlságosan katalógusszagú legyen, hanem olyan egyéniségű konyhát szeretnék, amelyik nem tucat, lelke van neki, ahova jó belépni, és örömmel főzhetném benne a sajtos tésztát, mert másra úgysem nagyon van időm.
De még az is lehet, hogy ha rendes konyhám lenne, nem olyan, amit még az előző tulajtól örököltem tíz éve, és már akkor is húszéves volt, talán rászoknék, hogy ne csak félórás kajákat főzzek a családnak. „Te figyelj, ehhez jobban értesz, tervezel nekem egy konyhát?” A barátnő készségesen beleveti magát a konyhatervezőbe, mert pont annyira fanatikus, hogy szereti a nem létező szabadidejét arra pazarolni, hogy nekem konyhám legyen. És egyből feltesz a centik tisztázása után egy olyan keresztkérdést, amire nem tudok válaszolni: „Milyen színű konyhabútort szeretnél?” Rávágtam ugyan, hogy fehéret, de aztán rögtön helyesbítettem, mint Micimackó, hogy vagy mégsem, vagy mégis, nem is tudom, jó nekem a fehér?
Fekete a konyhabútor, de minden más olyan színes, hogy kicsit sem nyomasztó a sötét szín
Mert manapság már mintha szinte kötelező lenne a fehér konyha, mint egyetlen és végső megoldás.
Megértem, mert tényleg világosítja a teret a fehér, főleg ha egy olyan pici térről van szó, mint az én konyhám. A fehér kézenfekvő választás, tökéletes, mert ha belépek majd, legalább kétszer akkorának tűnik, igaz ugyan, hogy két lépés után ugyanúgy belerúgok a konyhaszekrény lábába, de legalább az illúzióm meglesz, hogy ez itt nagyobb konyha, nem akkora, mint amekkora. Másrészt viszont van egy nagy adag ellenérzésem is a fehérrel szemben. Nekem kórházas, túl steril, de biztos csak azért, mert túl sokat kellett kórházban lennem már életemben.
Ráadásul az is megjelent lelki szemeim előtt, ahogy az alig 3 éves lányom betrappol a hófehér konyhába a maszatos kezével – nem tudom, hogy csinálja, de mindig maszatos –, és alaposan körbetapizza, hogy aztán alig győzöm takarítani. De ha nem a lányom, akkor a család többi tagja és én fogom lecsöpögtetni, lefolyatni, lecsurgatni, nyomokat hagyni rajta, márpedig a fehéren nyilván minden meglátszik, még az is, ami nincs is ott. Van nekem kedvem állandóan a fehér konyhabútort takarítani és simogatni? Hát, nincs.
Ezért aztán elkezdtem más színű konyhákat nézegetni, hagyjuk a fehéret, legyünk merészek, menjünk szembe az árral, és inkább ne legyek menő, de olyan konyhám legyen, amiben jól érzem magam, és ami még praktikus is a színében. A nézelődéseim közben jöttek szembe sorra a csodálatosabbnál csodálatosabb fekete konyhák is. Pedig a sötét színek nem merülnek fel az emberben első körben, amikor nekikezd a konyhatervezésnek.
Odáig jutunk, hogy világos fa színe még lehet, az úgyis olyan jól megy a reggeli pirítós színéhez. De hogy fekete legyen?
Pedig ha alaposan megnézed a képeken szereplő konyhabútorokat, a legtöbb nem áraszt komor hangulatot, inkább egyfajta eleganciát és kifinomultságot ad a konyháknak a fekete szín. Az már, mondjuk, az én lelkemnek is sok lenne, ami az alábbi képen látható, hogy fekete a feketével, és még egy kis fekete visszaköszön a falon és a lámpákon is. Olyat inkább nem raknék a saját életterembe, mert még a végén nemcsak a csirkét nyiszatolnám a késsel, hanem az ereimet is.
Azok a fekete konyhák azonban, ahol játszanak a színekkel, kiegészítőkkel, vagy kombinálják fehérrel, kifejezetten tetszenek, és vagánynak tűnnek. Arról nem is beszélve, hogy a fekete milyen fantasztikusan néz ki arannyal és rézzel, amitől aztán tényleg különleges lesz a konyha. Azt mondom most már, hogy nem kell félni a feketétől, okosan használva igenis lehet nagyon trendi és játékos konyha ezzel a színnel is.
Képek: Freshome; Home Designing; HomeBNC
