Otthon

Újabb csapás érte a hintabalesetben súlyosan megsérült Krisztofer családját

Becsapták a hintából kiesett Krisztofer családját, emiatt az utcára kerülhet a 8 gyermeket nevelő házaspár.

A várpalotai hintabaleset túlélőjének, Krisztofernek a családja egy csaló miatt napokon belül fedél nélkül maradhat – írja a Blikk. Csak a napokban derült ki a család számára, hogy az állítólagos főbérlő – akinek folyamatosan fizették a rezsit – nem azonos a lakás tulajdonosával. Eddigi albérletükben 2 nappal ezelőtt kikapcsolták a vizet, és várható, hogy hamarosan az áramot is kikapcsolják. Ha ez is bekövetkezik, akkor a nemrég súlyos balesetet szenvedett gyermeküket nem vihetik haza a kórházból ebbe a lakásba.

Ami a legszörnyűbb az egészben, hogy nem a saját hibánkból kerültünk ilyen helyzetbe. A tulajdonostól kibérelte az ingatlant egy nő, mi pedig tőle vettük ki a házat. (… ) A csaló nő lenyúlta azt a több százezer forintot, amit adtunk neki

– panaszkodott a 8 gyermeket nevelő anyuka, Máthé Dia.

A megtört édesanya azóta kétségbeesetten próbál albérletet keresni.

A 18 éves Krisztofer – aki már túl van az életveszélyen – egyébként már átkerült a veszprémi kórházba, ahol a traumatológiai osztályon fekszik, és már magától lélegzik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top