Otthon

KreaPlacc: egy szuper kezdeményezés alkotni vágyó nőknek és anyukáknak

Már szinte minden hétvégére jut egy-egy vásár, az egyetlen baj velük, hogy ha valaki részt szeretne venni valamelyiken, komolyan a pénztárcájába kell nyúlnia. Ez pedig, lássuk be, egy kezdő kézművesnek, hobbiból alkotónak nem biztos, hogy megy. Most egy nagyszerű kezdeményezést mutatok be, ami lehetőség annak, aki alkotóként szeretne megjelenni, és annak is, aki izgalmas, egyedi szépségeket keres.

A KreaPlacc megálmodója Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő, aki két éve indította útjára az újbudai kis kézművespiacot. „Szerettünk volna valami olyat létrehozni, ami segítség lehet azoknak a nőknek, anyukáknak, akik munka vagy gyerekek mellett hobbiból kézműveskednek – mondja. „Ez egy nagyon családias, jó hangulatú kis vásár, ahol bemutathatják az alkotásaikat, és így akár a saját kis vállalkozásukat is elindíthatják. Nagyon jó érzés, hogy többen is vannak, akik nálunk tették meg az első lepéseket a nyilvánosság felé, nem kevés sikerrel. A legtöbb vásáron több ezer, vagy akár tízezer forint is lehet az úgynevezett asztalpénz, nálunk ilyesmi nincs. Ezzel a lehetőséggel egy kis támogatást szeretnénk adni, bátorítást az induláshoz, hogy merjenek az alkotásaikkal nyilvánosan megjelenni, mert mindannyian csodákat alkotnak.”

A KreaPlacc közösségi oldalán nézelődve szembetűnő, hogy a legtöbb résztvevő kisgyerekes anyuka, akik között van, aki éppen gyerkőcöknek alkot, de van, aki inkább felnőttes dolgokat készít, például egyedi ékszereket. Találhatunk nagyon jópofa, praktikus és szép kis kincseket is.

Mindenképpen megéri betervezni a programba, ha szereted a különleges, egyedi remekműveket. Most pedig szeretném bemutatni a következő KreaPlacc néhány résztvevőjét, akikkel biztosan találkozhatsz június 2-án, a Malom Közösségi Téren.

Júlia – Jupcycle

„Számomra a Jupcycle gondolata egybeesett azzal a momentummal, amikor mind a két gyermekem egyazon mesére aludt el délután, és hirtelen úgy éreztem, enyém a világ, vagyis enyém a lehetőség, hogy tegyek kézzelfoghatóan valamit, ami hasznos lehet a világ szempontjából is.
Mankót nyújtok azoknak a környezettudatos embereknek, akik érzik, hogy tennének a környezet védelméért, azonban arra se idejük, se lehetőségük nincs, hogy mindennek utánajárjanak, tetemes megfelelő textilt felhalmozzanak, és gyakorlat nélkül maguk el is készítsék a tervezett újrahasznosító varrományokat.
Mindezt teszem úgy, hogy textil-újrahasznosítóként mások számára már nem felhasználható, de anyagában még kiváló ruhákból, varrási maradékokból alkotok újat, amik így ismét funkciót kapnak, és csökkentik – korunk egyik legnagyobb káros hatással bíró iparágának – a divatiparnak a környezetszennyező hatását. Termékeim előállítása során minimálisra van csökkentve az új alapanyag felhasználása, mivel az általam termelt textilhulladék is beépítésre kerül a következő alkotásokba.”

kezmuvesseg

Anett – Hanett

„A Hanett név a lányom és az én nevem keveréséből jött össze, ami azért fontos, mert Hanna volt, aki a vállalkozás ötletét adta. Amikor egészen pici volt, elég nehéz időszak volt a fogzásé neki is, és nekünk is. Akkoriban találkoztam rágcsaláncokkal, amik nála nagyon jól beváltak, sokat könnyítettek a helyzeten. Innen jött az ötlet, hogy elkezdek rágcsaékszereket és kiegészítőket készíteni. Nagyon jópofa dolgok készülhetnek a rengetegféle gyöngyből és figurából. Ráadásul nem csak rágcsára jók. Nagyon figyelek, hogy olyan összeállításokat készítsek, amik mozgatása a babák finommotorikus készségeit is fejleszti.”

kezmuvesseg

Dóra – Dorami ékszer

„Sok más kézműveshez hasonlóan én is a kisgyermekes évek alatt kezdtem kibontakoztatni a kreatív oldalamat. Azt korábban is észrevettem, hogy a kézműves-foglalkozásokat még a gyerekeimnél is jobban élvezem, illetve hogy amíg tanítottam (magyart mint idegen nyelvet), sok magam által készített kreatív anyagot használtam az órákon. A lökést mégis a nővérem adta, aki megkért, hogy a kerületi kerékpárüzletébe készítsek biciklis ajándéktárgyakat. Többféle technikát és ajándéktárgyat kipróbálva az üveglencsés ékszereimnek lett ezek közül a legnagyobb sikerük, és annyira megszerettem ezt a változatos technikát (és annyi pozitív visszajelzést kaptam), hogy egyre többet és többet készítettem.”

kezmuvesseg, piac

Krisztina – Kree’s handmade

„Lassan négy éve, a nagyobbik lányom születésekor kezdtem hobbiból kézműveskedni. Teljesen kezdőként, internetes videók segítségével fogtam hozzá az első, egyszerűnek mondható minták elkészítéséhez. Két fő vonalon tevékenykedek. Ékszergyurmából többféle technikával és valódi négylevelű szerencsehozó lóheréből készítek ékszereket, kulcstartókat. Különlegességük, hogy sose használok festéket, kizárólag a különböző színű gyurmák összedolgozásából születnek a minták.”

kezmuves, termekEmese  – Em szappanjai

„Mindig szerettem kenceficézni. Nagyjából egy időben történt két esemény, ami végül ebbe az irányba terelt. Egyrészt szembe jött velem egy házi testápoló receptje, amit azonnal ki kellett próbálnom, másrészt abban az évben üzentünk hadat az értelmetlen vásárlásnak, és a gyerekek kivételével mindenki saját készítésű ajándékot kapott, szóval valahogy így kezdődött. Azért a szappankészítés lett a szenvedélyem, mert lenyűgözött a látványos kémiai reakció, ami a szemünk előtt megy végbe. A változatos mintázási technikák pedig lehetővé teszik, hogy szabadon engedjem kreatív énem. Amit nagyon fontosnak tartok, hogy kizárólag gondosan válogatott, természetes alapanyagokból készüljenek a szappanjaim. A kezdetek óta rengeteget tanultam a témában. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb büszkeségem, hogy 2015-ben egy nemzetközi albumban szerepelhettem.”

kezmuvesseg

A következő KreaPlacc időpontja: 2018. június 2-án 10-13 óráig.
Helye: Malom Közösségi Tér, XI. Fehérvári út 88/c.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top