nlc.hu
Otthon
Hihetetlen magyarázatot adott a nő arra, miért lopott el három útjelző táblát

Hihetetlen magyarázatot adott a nő arra, miért lopott el három útjelző táblát

Közlekedési táblákat lopott egy békéscsabai nő, hogy azokkal foltozza meg háza tetejét. A rendőrök még azelőtt elkapták, hogy hazaért volna a zsákmánnyal, eljárást indítanak ellene.

Útépítés zajlik Békéscsabán, a Frankin utcában. A kritikus helyekre a kivitelező piros-fehér sávozású táblákat helyezett el, ezek közül rakott fel hármat biciklijére egy helyi nő, aki nem a garázs falára szánta dísznek a jelzéseket, hanem más tervei voltak vele: befoltozni a tetőt.

Három táblát tett fel biciklijére a táblatolvaj – Forrás: police.hu

A zsákmánnyal megrakott kerékpárt és annak gazdáját néhány utcával arrébb igazoltatták a békéscsabai rendőrök, akiknek egyből feltűntek a közlekedési táblák.  A nőt előállították, aki kihallgatása alatt elmondta, hogy házának előteteje több éve beázik, amit a közlekedők számára irányt mutató táblákkal akart megjavítani.

A rendőrök a nő ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek, a táblákat pedig visszarakták eredeti helyükre.

Címlapkép: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top