Otthon

Csak öt percig vár a kukás a lomokra

Házhoz menő lomtalanítást vezetnek be Pest és Nógrád megyében, de vannak gondok.

Az idén bevezeti a házhoz menő lomtalanítást a Pest és Nógrád megyében nagyjából 100 települést ellátó Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft. – írja a Világgazdaság.

A hírportál szerint a társaság eddig gyűjtőpontokat jelölt ki, ahová a lakosoknak maguknak kellett elvinniük a lomokat, igaz, kérésre segítettek a társaság alkalmazottai.

A mostani, évi egy alkalommal legfeljebb két köbméter lom ingyenes ellátását biztosító rendszerrel kapcsolatban más újítások is vannak. A szolgáltatás igénybevételéhez a lakosoknak ki kell tölteniük a lomtalanításra egy igénybejelentő lapot, továbbá a lomtalanítás nem előre tervezett, ha az igénybejelentések, illetve a szolgáltató járatterve alapján egyeztetett időpontban történik. Végül pedig a kukás legfeljebb 5 percet vár a hulladékra, amit a kukásautó érkezéséig a kerítésen belül kell tárolni.

Emlékezetes, hogy a Zöld Híd tavaly ősszel bejelentette, hogy nem hajlandó elvinni a szemetet, amíg az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-től meg nem kapják az addig elvégzett munka fedezetét. Az érintett településeken végül a katasztrófavédelem vette át a szemétszállítás irányítását, novemberben pedig lemondott a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló társulás elnöke.

Kiemelt képünk illusztráció (Balaton József/MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése