Nem várt népszerűségre tett szert egy Londonban kiadó szoba hirdetése az interneten: konkrétan a fél Twitter a reklámon pörög, ugyanis a – leginkább Hasfelmetsző Jack gyilkosságainak helyszíneként ismert – Whitechapel negyedben található helyiség nagyon kicsi, cserébe viszont a bérleti díja még helyi mércével is igen magas (havi 572 font, azaz több mint 200 ezer forint), és ami a legszebb az egészben: a fotók alapján úgy tűnik, hogy ajtaja sincs. Magát a hirdetést a nagy érdeklődésre való tekintettel már el is távolították, de a Twitterről még meg tudjuk mutatni, miről van szó:
Amint látható, az egyébként barátságosnak és világosnak nevezett szobát egyben lefotózni eleve csak a dupla ágyon állva sikerült, de nem kizárt, hogy amúgy is viszonylag sokat kell taposni a pamlagot, mert közlekedni mintha tényleg csak a közvetlenül fölötte nyíló ablakon át lehetne. Pontosabban van még egy lehetőség: ahogy azt több twitterező megjegyezte, megeshet, hogy a másik falnál álló szekrényen keresztül vezet az út, amúgy Narnia krónikái-módra.
Komolyra fordítva a szót: a megfejtés az lehet, hogy az ominózus szekrénynek kerekei vannak, és az ajtó mögötte található. Más kérdés, hogy mennyire lehet komolyan venni egy olyan kiadó szobát, ahonnan csak a szekrényt ide-oda tologatva lehet kimenni, bár az is igaz, hogy így legalább a lakótársak elől jól el tudja barikádozni magát a majdani bérlő, ha esetleg ilyesmire lenne szükség – merthogy egyébként a szoba egy nagyobb lakás része, amin még két húszas éveiben járó nővel és egy férfival is meg kell osztozni. Na jó, inkább lapozzunk.
(via)
Kiemelt kép: Fotó: Spareroom.co.uk