Otthon

2381 napot várt gazdára a menhelyi kutya

Hat és fél év után végre szerető otthonra lelt a hányatott sorsú eb.

A Higgins nevű eb még kölyökkutyaként került az ohiói állatmenhelyre. Úgy tűnt, szerencsés, mert hamar örökbefogadták, azonban az örökbefogadói nem voltak ideális gazdák. Egy kutyaházhoz láncolták, és nem törődtek vele. Valahogyan megszökött, és kóbor kutya lett. Így került vissza 2012-ben az állatmenhelyre.

Csakhogy ekkor már felnőtt kutya volt, ami nagy hátrány, mert szinte mindenki kölyökkutyát akar örökbe fogadni, így soha nem esett rá a választás, és az idő előrehaladtával egyre csak csökkentek az esélyei.

Nagy szerencséje volt, hogy a menhely igazgatója, Leslie Renner kedvelte őt, és kiállt mellette, így nem altatták el. Amikor Higgins  már 2381 napja volt a menhelyen, hirtelen megjelent egy 22 éves fiatalember, aki hallott a kutya történetéről és csakis őt akarta örökbe fogadni. „Már a képeken is annyira aranyosnak tűnt, nem értem, hogy nem kellhetett senkinek” – mondta a The Dodónak Brendon Reed, aki nagyon örül, hogy a kutya gazdája lehet. Higgins tehát hat és fél év után végre szerető otthonra lelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top