Hooch és Dudley 2 éves tacskók, akik gazdijuk segítségével igazi ökoharcosokká váltak, ugyanis egy-egy séta alkalmával összeszedik az eldobott műanyag palackokat és egyéb hulladékokat.
„Mindez akkor kezdődött, amikor egy sörösüveget találtak az egyik sétájukon az év elején” – mondta a gazdijuk, Amber. A tacskók a bokrok alól is kiszedik a szemetet, ami aztán a séta végén a kukába kerül. Igazából bárhol bevethetők a szemétszedő ebek, akár erdőben, parkokban vagy a strandon is.
A játékos tacskók egymástól is előszeretettel el-ellopják a szerzett zsákmányt. Annyi biztos, ők a sétaidejük alatt egy percet sem unatkoznak, sőt kifejezetten jó szolgálatot tesznek a helyi közösségnek és a bolygónak!
(Nyitókép: illusztráció, iStock)