Otthon

Kétszer annyiba kerülnek a luxuslakások, mint tavaly

Kétmillió forintos négyzetméterárakkal számolhatnak az építkezők.

Tavaly nyáron még éppen átlépte a luxusingatlanok piacán kínált lakások négyzetméterára az egymillió forintot, most viszont már nem egy esetben a kétmillió forintot is meghaladja. A beruházók a kedvezményes forgalmi adó kivezetése miatt kivárnak, a vevők pedig a kínálat várható szűkülése miatt nem számolnak az árak csökkenésével, ezért ennyiért is kelendők a lakások.

Az egykori rózsadombi SZOT-szálloda épületében is új lakások épülnek (MTI Fotó: H. Szabó Sándor)

Például a rózsadombi volt SZOT-szállóból formálódó, év végére elkészülő luxustársasház lakásainak 90 százaléka minden hírverés nélkül elkelt, a vevők kevés kivétellel magyarok. A 98 lakásos luxusingatlant tavaly nyár elején még kétmillió forint alatti négyzetméteráron kezdték el értékesíteni, majd elsőként lépték át a kétmilliós lélektani határt.

A telekárak drasztikus emelkedése, a folyamatos építőipari költségnövekedés a legdrágább anyagokból és technológiával dolgozó kivitelezők önköltségét is jócskán megdobta, ami az épülő luxuslakások piacán negyedévente szabad szemmel is látható áremelkedést okoz – olvasható a pénteki Világgazdaságban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top