nlc.hu
Otthon
Megint kiderült, hogy nem a méret a lényeg, hanem valami más – a szakember tanácsai kezdő ebtartóknak

Megint kiderült, hogy nem a méret a lényeg, hanem valami más – a szakember tanácsai kezdő ebtartóknak

A felelősség- és szeretetteljes kutyatartás fontos része, hogy olyan otthont alakítsunk ki kedvencünknek, amelyben jól érzi magát. Ehhez adunk néhány tippet, tanácsot, illetve állatorvos segítségével megpróbáljuk eloszlatni azt a tévhitet is, hogy rossz döntés az ebet lakásban tartani.

Kutyát tartani egyszerű feladatnak tűnhet, de kezdő és tapasztalt állattartóként is jó néhány nehézséggel nézhetünk szembe: a kutyabarát otthon kialakításánál fontos, hogy a kutya és a gazdi egyaránt kényelemben, nyugalomban és biztonságban érezze magát; a bútorok és kiegészítők kiválasztásakor érdemes a saját érdekünk mellett a kedvencünkét is figyelembe venni. 

Lakás vagy ház?

A közvéleményben állandó vitatéma, hogy jó ötlet-e lakásban kutyát tartani, vagy sem – sokan azt állítják, hogy az eb csak az udvaron érezheti jól magát. Dr. Nádasdi Péter azt mondja, még az állatorvosi szakmának sincs egységes álláspontja.

„Foglalkozom kutyapszichológiával, ezért az én véleményem az, hogy a kutyának a 400 négyzetméteres kert ugyanolyan otthon, mint a 40 négyzetméteres lakás. Ha nem visszük el sétálni, akkor a kint tartott kutya ugyanúgy unatkozni fog, és ugyanúgy szocializálatlan lesz, mint a benti. Egy idő után elfogynak az ingerek, nincs leterhelve az agya. Amikor azt mondjuk, hogy a kutya kinti, ezért nem fog unatkozni, az nagyon nem igaz” – magyarázza a TutiVet állatorvosa.

Az az ember, aki egy kastélyban él egyedül, ugyanúgy begolyózik, mint aki egy garzonlakásban él egyedül, maximum a folyamat egy kicsit tovább tart

– mutat rá egy egyszerű példával Nádasdi doktor arra, hogy az eb is igényli a társas kapcsolatokat, akárcsak az ember. Az állatorvos szerint bármekkora kutya tartható bármekkora helyen, a lényeg, hogy a gazdinak alkalmazkodnia kell az állat fiziológiás igényeihez, melyek fajtánként eltérőek. 

Dr. Nádasdi Péter állatorvos

„Egy havanese kutyust elég kétszer-háromszor levinni, de mondjuk egy vizslát, border collie-t, foxterriert jobban le kell terhelni, napi három-négy kiadós sétával” – jegyzi meg.

Apró lépésekkel a kutyabarát otthonért

Természetesen a kutyák boldogsága és a miénk sem csak attól függ, hogy hányszor visszük le őket sétálni, hanem attól is, hogy milyen környezetet alakítunk ki számukra a lakásban. Az IdealHome néhány apró trükkel segít abban, hogy a lakásunkat kutyabaráttá varázsoljuk.

1. Megfelelő burkolat. A csúszásmentes csempe jó választás lehet lakásba, mivel karcálló, és nyáron hűtheti vele magát a kedvencünk, ha ráfekszik. A padlószőnyeget jobb kerülni, tekintve, hogy a baktérium és a szőr is könnyen megragad rajta. Ha mindenképp szőnyeget szeretnénk a lakásba, olyat válasszunk, ami könnyen tisztítható vagy mosható. A faburkolattal nincs különösebb gond, nyugodtan választhatjuk.

2. Kerüljük a fehéret! Világos színű szőnyeget és kanapét semmiképp ne vásároljunk a lakásba, ha kutyánk van, mert könnyen koszolódik.

3. Porszívózás. Ha szőrös ebet tartasz, akkor szükséged lesz egy jó minőségű porszívóra is a háztartásban. Nem elég, ha a kutyát néha kifésülöd, attól még a szőr több helyen meg fog ragadni.

4. Személyes tér. Fontos, hogy a kutyának és neked is legyen személyes tered a lakásban. Kutya esetében ez lehet egy sarok, ahová az ágyát tesszük, a te esetedben pedig egy tiltott terület, kanapé, ágy, hálószoba, ahova a kutya nem teheti be a mancsát.

5. Tisztítószerek. Használj vegyszermentes tisztítószereket, és mindig hajtsd le a WC fedelét, mert néhány kutya imád beleinni!

6. Rejtsd el a kábeleket! Vásárolj kábelelvezetőt, vagy helyezd a kábeleket a bútor mögé úgy, hogy az eb ne férjen hozzájuk, és ne tudja szétrágni őket!

A lista nem teljes, de a legfontosabb ennyiből is világos: nagyon figyeljünk oda az apró részletekre, mert egy kutya számára bármi veszélyes lehet a lakásban.

A kutyabarát otthon a szakember szerint sokféle lehet (Fotó: Jessica Rinaldi/The Boston Globe via Getty Images)

Kutyákra leselkedő veszélyek

„Nagyon függ a kutya temperamentumától az, hogy mi okozhat neki bajt. A legrosszabbul viselkedő fajták a tacskók és a bullterrierek, bármit képesek szétrágni. A bútorkárpitot is leszedi egy kutya, ha erre hajlamos” – mondja Nádasdi Péter, és megerősíti, hogy egy falánk kutya számára bármi veszélyt jelenthet a lakásban, ezért akinek ilyen kutyája van, annak hamar meg kell tanulnia elpakolni maga után. 

„Sajnos elég sok kutya nem csak szétrágja, hanem le is nyeli a dolgokat. Volt olyan állat nálunk, amelyik egy térdzoknit nyelt le egyben” – meséli az állatorvos, aki még a kukák elzárására is felhívja a figyelmet, tekintve, hogy néhány étel komoly gondokat képes okozni a kutyák esetében. Amihez soha, semmilyen körülmények között, a szemétből sem szabad hozzáférniük, az a csokoládé, a xilit és a szőlő.

De ha már a konyhánál tartunk, az alufólia vagy a folpack is komoly problémákat tud okozni egy állatnál, ezért azokkal sem árt vigyázni. „A fólia és bármilyen csomagolóanyag képes lineáris idegen testként viselkedni a bélben. Ez az egyik legrosszabb, ami történhet. Ha egy idegen test valamilyen hosszabb része a bélben el tud feküdni, feltűrheti a belet. Ilyenkor egymásba is képesek csúszni a bélkacsok, sérülni tud a bélfal. Egy sima csomagolóanyag is képes összetekeredni, és gondot okozni” – magyarázza Nádasdi.

A lakásban tartott kutyák tényleg hamarabb megbetegszenek?

Nádasdi Péter szerint néha nem alaptalan a sokak által képviselt vélemény, miszerint a lakásban tartott kutyák könnyen megbetegszenek, ugyanakkor fontos több szempontból vizsgálni ezt a kérdést. „Ha egy 40 fokos lakásból kilépünk a kutyával a 20 fokos lépcsőházba, majd a mínuszokba, az ugyanúgy megterheli a kutya szervezetét, mint az emberét. Ellenben ha egy kutya állandó jelleggel kint van a kertben, és a teste, a bundája már alkalmazkodott a hőmérséklethez, nem éli át ezt az ingadozást” – magyarázza az állatorvos, megjegyezve, hogy a kis termetű vagy rövid szőrű kutyáknál a téli hidegekben ajánlott a kabátka használata.

A másik ok, ami miatt könnyebben megbetegedhet egy kutya, hogy túl sterilen tartjuk a lakásban. „Gyakran megmossuk, nem találkozik soha más kutyákkal és emberekkel. Ilyenkor érzékenyebbé válhat a kórokozókra.

Ettől függetlenül ha normálisan sétáltatják, a lakásban tartott kutya nem lesz hajlamosabb a betegségekre, mint az, amelyik kint él

– mondja az állatorvos, aki fontosnak tartja azt is, hogy a gazdik a kutyájukat havi egy alkalomnál többször semmiképp ne fürdessék, még jó minőségű samponnal se. Ezzel kapcsolatban ő azt mondja: azokat a területeket, amelyek gyakrabban szennyeződnek, a séta után át lehet törölni egy nedves ronggyal is.

Nádasdi Péter végezetül külön kiemeli a lakásban tartott kutyák ivartalanítását, ami nem csak azért fontos, hogy ne legyenek utódok. „Az ivartalanított állatok átlagban évekkel tovább élnek, mint az ivaros társaik. Nem fognak előjönni olyan betegségek, amelyekkel sokan szenvednek idős korú kutyák esetén.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top