nlc.hu
Otthon
Lefelé tart az ingatlanpiaci hullám, egyre kevesebben vásárolnak

Lefelé tart az ingatlanpiaci hullám, egyre kevesebben vásárolnak

De még messze az idő, amikor megint normális áron lehet lakást venni.

Míg az elmúlt években rendre folyamatos emelkedésről számoltunk be az ingatlanpiaci forgalmat és az árakat tekintve, a helyzet mostanra megfordult. Jelenleg visszaesett a kereslet, a vevők kivárnak, ha mégis a vásárlás mellett döntenek, akkor is nehezen. Egyre többen veszik igénybe ingatlanközvetítő segítségét, szakmai segítség nélkül ugyanis nem tudják reálisan felbecsülni ingatlanjuk értékét.

A várakozásokra vonatkozóan problémát okozott a csok-ban bekövetkező, július 1-jei változás. Mint Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai irodáinak régiós vezetője elmondta, a július 1-jétől hatályba lépő változások bezavartak az ingatlanpiaci várakozásokba, illetve a helyzet reális értékelésébe. A feltételezések szerint a használt lakások piacán az érkező kedvezőbb hitelek miatt sokan kivártak a vásárlással.

A csok változásait már jó előre beárazták az eladók: a bejelentés után megindultak felfelé az árak, és legalább 10 százalékot emelkedtek. A rövid időn belül bekövetkező nagymértékű áremelkedésnek viszont a kereslet visszaesése lett az eredménye, melyet már májustól érezni lehetett.

„Ráadásul a július 1-jén realizálódó csok-változások nem hozták meg a várt változást: nem jött lendületbe a piac, nem jelentek meg nagy számban a csok-hitelt kihasználó vevők. Ennek következtében pedig jelenleg is csak átlagos, közepes a forgalom, miközben az árak stagnálnak” – mondta Rácz Gyula László ingatlanközvetítő. „Míg az idei év első hónapjaira még az volt jellemző, hogy a korábbiakhoz hasonlóan alakult az ingatlanpiaci forgalom, és kisebb áremelkedést lehetett tapasztalni, a második negyedévben ezt mintha elvágták volna” – foglalta össze a helyzetet Nagy Andrea, a Balla Ingatlan I., II. és XII. kerületi irodájának szakmai vezetője. „Nincs kereslet, mindenki kivár” – fogalmazott a szakértő.

Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője is úgy vélekedett, hogy szinte minden vásárlói szegmens méretét tekintve csökkenés következett be az ingatlanpiacon. Ennek szerinte a legfőbb oka, hogy a vevők a kialakult ingatlanárakkal szembesülve egyre inkább elbizonytalanodnak, megtorpannak, majd elállnak a vásárlástól.

„Miközben hatalmas most a kínálat, vevőt már lasszóval kell fogni” – mondta Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Véleménye szerint erre lassan rájönnek az eladók is.

Az ingatlanosok nem is számítanak változásra a jövőben, vagyis az árak tekintetében inkább stagnálást valószínűsítik, de úgy vélik, hogy ha az állampapírt még sokáig jegyzik, akkor akár még árcsökkenés is kezdődhet. Rácz Gyula László is úgy látja, hogy hamarosan számíthatunk egy rövid időre beinduló árkorrekcióra, melynek során várhatóan 5-10 százalékos mértékben ereszkedhetnek az ingatlanárak.

Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy ez az árcsökkenési folyamat lassan alakul ki. Ennek oka, hogy az eladókat nehezen lehet meggyőzni arról, hogy a piacon jelenleg csak a jól árazott ingatlanok adhatók el belátható időn belül.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, Pufikhomes)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top