Szinte hősként ünneplik annak a bageles üzletnek a vezetőjét, aki 7 órát utazott, hogy visszaadja egyik vásárlójuk elvesztett kulcsait.
Diana Chong csak beugrott a New York-i Bagels 101 nevű üzletbe, hogy vegyen egy kávét és pár bagelt. Autóba ült a férjével, majd egészen a Pennsylvania állambeli Honesdale-ig utaztak, ami 290 kilométer New Yorktól.
A nő csak akkor jött rá, hogy elhagyta a kulcsait, amikor hazaért, és beült volna a családi autóba, de a slusszkulcs nem volt meg.
Rögtön hívta a bageles boltot, ahol egyből tudták, miről van szó. Chongnak azonban szüksége volt a kulcsokra, de mivel szombat volt, a posta nem jöhetett szóba. Hétfőn dolgoznia kellett, a férjének is, és szükségük volt mindkét kocsira.
„Majd én eljuttatom hozzád” – mondta az üzletvezető, és bár a feledékeny vásárló ellenkezett, a férfi azonnal autóba ült, és elvitte a kulcsokat. Proscia 3 és fél órát vezetett, majd ugyanannyit vissza, vagyis 7 órájába került a kedves gesztus. Ráadásul másnap két óra alvás után ment dolgozni.
A nőt nagyon meghatotta a férfi segítőkészsége, a bageles pedig szerényen azt mondta, csak azt tette, ami helyes.