Otthon

Szeptember óta nincs fűtés egy társasházban Budapesten

Akadt olyan lakó is, aki emiatt elköltözött a házból.
fűtés

Gázszivárgás miatt zárták el a gázt még szeptemberben egy társasházban, a budapesti Nyár utcában. A gázművek októberben kezdte meg a javítást, és november 29-re ígérte a gáz visszakapcsolását, ám azóta sem történt semmi. A lakóknak összesen már három alkalommal kellett naphosszat várniuk a szerelőket, ám a fűtést továbbra sem kapcsolták vissza.

„Amikor pénteken ismételten itthon ültünk a hideg lakásban rájuk várva, megint nem történt semmi, és amikor kérdeztük, mégis mikor lesz végre gáz, azt válaszolták: hétfőn, kedden vagy szerdán…” – panaszkodott az egyik lakó.

A lakásokban sem fűteni, sem pedig főzni nem lehet, akadt olyan is, aki emiatt elköltözött a társasházból.

A gázművek közölte: még ki kell cserélni az utcai elzáró és a társasház pincei beállását ahhoz, hogy visszaállítsák a gázszolgáltatást. 

via

(A nyitókép illusztráció! Forrás: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése