Otthon

3 zseniális trükk a karácsonyi díszek tárolására

Még időben vagyunk, hogy a karácsonyi díszek tárolását meghekkeljük.

Azt mondhatnád, hol van még a karácsony vége, hiszen fel sem díszítettük a fenyőfát, de belül mélyen te is tudod, hogy pislogsz kettőt, és már azon törheted a fejed, hogyan takarítsd el az ünnepek romjait. Nekem legalábbis felcsillant a szemem az alábbi trükköktől, mert előre látom, mennyit fogok bosszankodni és az orrom alatt káromkodni, amikor megpróbálom majd 24-én reggel szétbogozni a fényfüzéreket – amiket gonosz manók kötöznek össze a dobozban egy év alatt –, és kibányászni a dobozban uralkodó kuplerájból a díszeket. Mert nem minden karácsonyfadísz kell ám, az évtizedek alatt annyiféle gyűlt össze, hogy válogatni kell, ez pedig nem egyszerű művelet, ha csak úgy behajigáltam őket a dobozukba tavaly az ünnepek után – márpedig ezt tettem.

Na de majd most! Végre felkészülhetünk mindannyian, hogy a következő karácsonyi díszítés már ne legyen ilyen vérzivataros és a fényfüzérek felmenőinek emlegetésétől hangos időszak. És az egészben az a legmegnyugtatóbb, hogy igazán még pénzbe sem kerülnek ezek a trükkök.

karácsonyi díszek tárolás trükk

Fotó: iStock

Tojástartókat a díszeknek!

Mostantól ne vidd vissza a zöldségesnek az üres tojástartókat, hanem inkább spájzolj el párat a karácsonyi díszeknek, hogy szépen, rendezetten pakolhasd el őket az ünnepek után. Haladók ki is dekorálhatják a tartókat, hogy még karácsonyibbak legyenek, az igazán profik pedig méret és szín szerint csoportosítva rakják majd beléjük a díszeket. Ráadásul még az újrahasznosítás oltárán is áldozol ezzel a trükkel, úgyhogy mindenki tényleg csak nyerhet vele.

Konzervdobozokat a fényfüzéreknek!

Homlokcsapkodós ötlet – hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe! –, hiszen mennyire egyértelmű, hogy nem csak úgy bedobjuk a dobozba valamennyire összehajtogatva a fényfüzéreket, hanem rátekerjük őket egy üres konzervdobozra. Nincs több gabalyodás és idegeskedés, csak elegánsan letekerjük jövőre, fantasztikus.

Vállfát a koszorúknak!

Ez a tárolási tipp persze csak a műfenyős koszorúknak való, az igazi fenyőágakból készülteket inkább ne csomagold el, mert jövőre elszáradnak úgyis. Ha viszont az ideit fenyőgirlandból csináltad, remek tipp, hogy húzz rá egy nejlont, és vállfán akaszd be a kabátok közé. Már nem is probléma, hogyan tárolhatnád és húzhatnád elő jövőre egy mozdulattal a szekrényből a koszorút.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top