![betörő betörés tolvaj](https://nlc.hu/uploads/2019/12/istock-1134974106.jpg)
A rendőrségre 2019. augusztus 28-án reggel egy nő tett bejelentést, hogy amíg aludtak, a VIII. kerületi lakásukba ismeretlenek bementek, és meglopták őket. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy az elkövetők a bejárati ajtó feletti, nyitott ablakon keresztül mentek be a lakásba, ahonnan nemcsak pénzt és mobiltelefont loptak el, hanem egy autó kulcsát is.
A józsefvárosi rendőrök az egyik közelben lévő térfigyelő kamerán észrevettek három férfit, akik közül az egyik hajnalban egy távirányítót nyomkodott, és kereste a hozzá tartozó autót, amit végül megtalált, de nem vitt el belőle semmit, a kulcsot pedig az ülésen hagyta. A felvételek alapján a nyomozók azonosították az elkövetőket, akik közül az 50 éves budapesti K. Károlyt és 19 éves fiát még aznap délután Budapesten, a Baross utcában elfogták. Társukat, a 43 éves budapesti T. Sándort percekkel később fogták el a Magdolna utcában. A rendőrök az elkövetőknél megtalálták az ellopott pénzt.
(Nyitókép: iStock)