Pécsen, a Lánc utca 2-8. szám alatt áll az a tömbház, amelynek lakói egyre inkább úgy érzik, szeméttelepen élnek. A lépcsőházban emberi ürüléket, hányásmaradványokat kerülgetnek nap mint nap, a folyosókat egyesek szeméttárolónak használják, és a poloskák is ellepték a lakásokat – panaszolták a Bama.hu-nak.
A házban önkormányzati lakások is vannak, a lakók szerint ezek bérlői csinálják a felfordulást. „Veszekedéstől, ordibálástól hangos sokszor a ház, a rendőrök rendszeres vendégnek számítanak. A poloskafertőzéstől is szenvednek felnőttek, gyerekek egyaránt. Hiába járt már irtást végző szakember egy-egy lakásban, a probléma nem szűnt meg” – mondta valaki.
A Pécsi Városháza közlése szerint a probléma átfogó megoldást igényel, amelynek koncepcióját most dolgozzák ki. Tavaszig mindenesetre érvényben marad a kilakoltatási moratórium, addig ki nem fognak költöztetni senkit a házból.