Otthon

Mindeközben Indiában: megépítette a Fehér Házat egy toronyház tetejére

Bangalore városában található a világ egyik legextrémebb, egyben legfényűzőbb épülete, a felhőkarcoló, amelynek tetején a washingtoni Fehér Ház tökéletes másolata foglal helyet. Tényleg.

Vijay Mallya, a söripari nagyhal, az United Breweries Group vállalat elnöke jó ideje India leghivalkodóbb vállalkozói közé tartozik. Nem véletlenül így tartják őt számon, főleg azok után, hogy 2010-ben bejelentette: az egyik bangalore-i luxus toronyház tetejére fogja felhúzatni az amerikai Fehér Ház kiköpött mását. Végül a Kingfisher Toronyra esett a választása, amelynek tetején meg is kezdődött az építkezés. Majd miután a sörmágnás pénzügyi botrányaitól lett hangos India, Vijay Mallya kénytelen volt elmenekülni az Egyesült Királyságba, így „álomotthona” is befejezetlenül maradt.

A 33 és a 34. emeleten található luxuslakosztály alapterülete egyébként 40 ezer négyzetméter, 9 borospince található benne, továbbá beltéri fűtött medence, illetve egy hatalmas kinti medence, edzőterem, szépségszalon és spa, a tetőn pedig helikopter kikötő is tartozik hozzá. Bár az egyelőre nem derült ki, hogy ezek közül melyek épültek meg valójában. Ha közelebbről megnézzük, a mű még nem teljes, hiányoznak belőle egyes elemek.

Mallya azok után menekült el Indiából, hogy már nem csak a hitelezők, a hatóságok is a nyomába eredtek, miután nagyobb pénzösszegeket vett kölcsön, ám ezeket nem fizette vissza határidőre. Azóta nem tért haza az Egyesült Királyságból Indiába, ahol a helyi pénzmosási törvény értelmében már vagyonelkobzást is alkalmaznak ellene.

Az biztos, hogy Mallya sosem lakott a felhőkarcolón található luxuslakosztályban, amit most szintén elveszíthet, így az indiai Fehér Ház végül könnyen az indiai állam tulajdona lehet. A történet jelentős része máig csupa kérdőjel. Ettől függetlenül sokan járnak az épület csodájára India-szerte, és a neten is sűrűn cikkeznek róla, akárcsak mi épp most.

(via)

Még több extrém épületszülemény és építészeti remek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top