nlc.hu
Otthon
Kötelező házi karantént vezettek be Moszkvában

Kötelező házi karantént vezettek be Moszkvában

A moszkvaiak csak a munkahelyükre, orvoshoz, bevásárolni és háziállatot sétáltatni mehetnek el.

Moszkva lakosai számára kötelező házi karantént rendelt el hétfőtől határozatlan időre Szergej Szobjanyin polgármester a koronavírus terjedésének megakadályozására hivatkozva.

A moszkvaiak otthonaikat csak sürgős orvosi probléma miatt, közvetlen életveszély vagy egészségük fenyegetettsége esetén, a munkahelyükre való elkerülhetetlen utazás, a legközelebbi üzletben való bevásárlás, legfeljebb száz méterre háziállat-sétáltatás, illetve a háztartási hulladék eltávolítása céljából hagyhatják el. Az orosz főváros lakóit arra kötelezik, hogy az utcán, az üzletekben – a taxik kivételével – a tömegközlekedési eszközökön és más nyilvános helyeken legalább másfél méteres távolságot tartsanak egymástól.

„A következő napokban, műszaki és szervezeti intézkedések bevezetése esetén különleges engedéllyel lehet majd az utcára menni, a Moszkva kormányzata által megállapított rendben” – közölte a honlapján Szobjanyin. Hozzátette, hogy az orosz fővárosban egy héten belül „okos” megfigyelőrendszer kezdi ellenőrizni a kötelező karantén betartását.

„Fokozatosan, de folyamatosan fogjuk erősíteni az ebben a helyzetben elkerülhetetlen kontrollt” – ígérte a polgármester.

Szobjanyin hangsúlyozta: az önizolálás rendszere nem jelenti azt, hogy az állampolgárok ne utazhatnának Moszkvába vagy ne hagyhatnák el a fővárost. Arról egyelőre nem jelent meg tájékoztatás, hogy a különleges házelhagyási engedélyeket hol és hogyan kell beszerezni.

koronavírus moszkva

(Fotó: Sergei Bobylev-TASS via Getty Images)

A polgármesteri rendelet értelmében az üzleteknek, gyógyszertáraknak és egyéb intézményeknek biztosítaniuk kell a szociális távolság betartását, egyebek között ezt a célt szolgáló jelzések felvitelével, a beengedési rend bevezetésével.

A fertőzöttek számára a COVID-19 betegség könnyű lefolyása esetén a főváros otthoni orvosi ellátást és ingyenes vírusellenes készítményeket ígért. A munkanélküliek a koronavírus-járvány miatt 19 500 rubel (nagyjából 80 000 forint) kiegészítő segélyben részesülnek.

Az elmúlt napokban a médiában többször jelentek meg értesülések arról, hogy a közel 13 milliós Moszkva vezetése a karantén bevezetésére készül, de ezt hivatalosan mindannyiszor cáfolták. Az orosz fővárosban az élelmiszerüzleteken, a gyógyszertárakon, valamint az ételt elvitelre vagy kiszállításra készítő étkezdéken kívül egyébként sincs nyitva semmi. Korábban csak a 65 éven felüliek és krónikus betegek mozgását korlátozták.

Oroszországban a hivatalos adatok szerint vasárnapra 1534-re, Moszkvában pedig 1014-re nőtt a SARS-CoV-2 koronavírussal igazoltan megfertőződöttek száma. Ez országos szinten 270 fős napi növekményt jelentett. A nyilvántartott halottak száma 8, a gyógyultaké 64 volt vasárnap délelőtt.

Vlagyimir Putyin erre a hétre az egész országra kényszerszabadságot rendelt el. Oroszország, amely a külföldön rekedt állampolgárait hazaszállító repülőgépek kivételével megszüntette a külföldi légi utasszállítást, hétfőtől lezárja szárazföldi határait. Sajtóértesülések szerint a kormány fontolóra vette a belföldi régiók közötti közlekedés korlátozását is. Andrej Vorobjov, Moszkva megye kormányzója a fővárosihoz hasonló lakhelyelhagyási tilalmat hirdetett ki hétfőtől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top