Tímea és férje szép, szabályos nagycsaládban élnek, a konzervatív honatyák is elismerően bólogatnának, ha együtt látnák őket; öt gyerek (igaz, ki-ki a maga korábbi kapcsolataiból hozta őket magával), tisztes munka, rendes egzisztencia. Úgy gondolták, ideje egy saját lakásnak, el is indították hát a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, a CSOK igénylését. A bank is úgy gondolta, hogy ideje: ha valakik, hát ők jogosultak rá, segítettek is nekik, hiszen álmukban eszükbe sem jutott volna, hogy bárki bármibe beleköthet.
Két dologgal nem számoltak: a koronavírussal és a magyar bürokrácia posványos útvesztőjével, amelyben végül addig küldözgették a családot ide-oda, hogy már a kiutat sem látják. Hiába a stabil háttér és a bank támogatása, még az is lehet, hogy most, alig két hónappal a szerződéskötés után az utcára kerülnek. Tímea kétségbeesetten osztotta meg velünk a történetét, nem csak azért, hogy a nyilvánosságnak hála okosabb legyen, hogyan tovább, hanem azért, hogy tanulsággal szolgálhasson azoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Ez ugyanis nem a koronavírus miatt csökkentett módban futó magyar közigazgatásról szól, hanem arról, hogy a hivatalok inkább egymásra mutogatnak, mint hogy tényleg segítsenek, sokszor pedig azt érezte, hogy az előrejutáshoz fenyegetőzésre, balhézásra lett volna szükség. Amivel csak az a baj, hogy ő és családja senkit nem akar fenyegetni és senkivel nem akar balhézni.
CSOK, anyu
A megpróbáltatások tavaly kezdődtek – meséli Tímea. „Felmondták az albérletünket, így eldöntöttük: élünk a használt lakásokra adható CSOK lehetőségével, megpróbálunk venni egyet. Idén januárban megtaláltuk a nekünk megfelelő ingatlant. Nem is részletezném, hogyan húzták az időt a banki előbírálati ügyintézés során, ami végül 6 hónapig tartott… A lényeg, hogy eldöntöttük, ez a lakás lesz az igazi.” Az ügyintéző állította, minden rendben lesz, február végén tehát szerződést is kötöttek. „Foglalót és előleget is fizettünk, hiszen már csak a CSOK-összeg hiányzott, és az ügyintéző biztosított minket, hogy menni fog.” Március elején be is adták az összes iratot a bankjukba és vártak. A szerződésben március 15-i határidő szerepelt, eddig kellett volna megérkezni az eladókhoz a CSOK-nak is. Ekkor ütött be a vírus.
„Minden leállt – emlékszik vissza Tímea –, de ebből rögtön nem lett baj. Március végén végre kiment az értékbecslő, mi pedig azt hittük, most már sima ügy lesz. Hát, nem lett. Tovább vártunk, többször rákérdeztünk, mi lesz. A válasz: a vírus miatt minden lassabban megy, legyünk türelmesek. Azok voltunk, de tényleg. Ekkor jött a villámcsapás.”
Kiderült, hogy a férje nevén aktív támogatást tartanak nyilván és emiatt mégsem jogosultak a CSOK-ra. „Mivel csak ennyi információt kaptunk, hirtelen azt sem tudtuk, mit tegyünk. Temérdek telefonálás után kiderült: a férjem még 2002-ben, ahogy a köznyelv mondja, kezes volt, amikor egy rokona az akkori szocpol-támogatással, OTP-hitellel épített lakást. Most pedig 1,2 millió forint támogatás van a férjem nevén. Hogy ez hogyan történt, nem tudni.”
A kép illusztráció (fotó: MTI/Marjai János)
Tímeáék a következőket tudták meg: a hibás rögzítés a Magyar Államkincstár rendszerében van, de csak az OTP tudja töröltetni, sőt, azt mondták, törölniük is kellett volna tíz év után automatikusan, mégsem történt meg. (Megkérdezett szakértőnk szerint ez egyébként nem igaz: törölni csak az tudja, aki rögzítette a támogatást, tehát az Államkincstár, ráadásul ezek nem elévülő adatok, tehát a bank akkor sem töröltethette volna, ha az ő sara lenne.) Tímeáék bankja pedig csak akkor utalta volna a CSOK-ot, ha töröltetik a nem létező szocpolt, hiába volt egyértelmű, hogy azt nem a férje vette fel.
Hogy még bonyolultabb legyen: a szocpol régen ugyan valóban a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) tartozott, de arról öt éve levált a Lakástámogatási Osztály, amely az ilyesmiket intézi. Azt senki sem tudta megmondani a családnak, hogy hova fordulhatnak.
Egy szerencséjük volt: a főbérlő engedékeny volt. Elvileg január végéig élt a szerződésük az albérletre, de a lakásmizéria miatt meghosszabbította március végéig. A veszélyhelyzet és az iskolabezárás hallatán pedig ő maga hívta őket, hogy maradhatnak még egy darabig, és ha csökkenne a család bevétele, még a lakbérből is enged. Ha ő nem így áll hozzá, Tímeáék már az utcán lennének.
Ügyfélfogadás: minden páratlan héten, szerdán 10 és 11 között
Akárhogy is: a CSOK-ot el kellett intézni. „Egy reggel elindultunk, először a MÁK-ba, oda, ahol az igazolást kaptam, hogy jogosult vagyok CSOK-ra, gondoltam, ez logikus, ha nekem igazolták, talán a férjem nevén lévő bejegyzést is törölhetik, de tévedtem.” A továbbiakat inkább pontokba szedjük.
- Az előtérig jutottak, ahogy egy „kedvesnek nem mondható, kábé 70 éves biztonsági őr bácsi kitessékelt az utcára”.
- Az utcán megjelent az ügyintéző, kérdezte, mi a probléma, majd azt mondta, a MÁK-ban kell intézkedni.
- Átsétáltak, a portánál tovább itt sem jutottak. Kiderült: a Lakástámogatási Osztály oda költözött, ahonnan épp az előbb jöttek el, „csak egy ajtóval arrébb kellett volna bemenni.
- Irány a Lakástámogatás, ahol kiderült, nincs személyes ügyfélfogadás, „nem csak a járvány miatt, hanem nincs és kész”.
- Elküldték őket a Kormányablakba, hogy adjanak be kérvényt ott. „Köszi.”
- Ott az ajtóig jutottak, mivel csak időponttal lehet bemenni. Csalódottan foglaltak egyet másnapra.
- Másnap délelőtt 11: kormányablak, maszk, kézfertőtlenítő, „az ügyintéző kedves és segítőkész, de fogalma sincs, mit kell ilyen esetben tenni, mert nem is hallott még ilyet”.
- Némi tanakodás után azzal engedték el őket, hogy menjenek el a bankjukba és kérjenek egy papírt arról, hogy elutasították a CSOK-kérelmüket.
„Mindenki nagyon kedves és együttérző volt, csak épp segíteni nem segített senki. Illetve kaptunk egy címet és egy telefonszámot, amit délig lehet hívni. Pont elmúlt dél.” Tímeáék ekkor már halálosan fáradtak voltak, ráadásul a „megoldás” az lett volna, ha valahogy elérik a bankjuknál, hogy utasítsa vissza a CSOK-kérelmet, márpedig ők éppen ezt akarták elkerülni. Ha a bank hivatalosan is visszautasítja őket, és ezzel valahogy sikerül töröltetni a téves bejegyzést (amire semmi garancia nem volt), akkor is kezdhették volna elölről az egészet, és akkor biztosan kifutnak az időből.
Újabb telefonálgatás az ingatlantanácsadónak. Többször is elhangzik a mágikus „a MÁK nyilvántartásából tessék töröltetni a bejegyzést” mondat. Irány újra a MÁK. Porta, elutasítás, szinte már menetrendszerűen. „Elküldenek oda ahova tegnap. Lefutjuk az újabb köröket. Mindenki mindent sajnál, senki nem tud semmit. Az utolsó állomás megint a Kormányablak.”
Egy kedves ügyintézőnek hála megszánnak minket a szomszéd hivatalban és beengednek időpont nélkül, nekik utólag is köszönet, ott elfelejtettem megköszönni.
„Lejön egy hölgy, hoz egy nyomtatványt, amire leírhatjuk a problémánkat. Egy gond van, igenis kell a banki elutasító papír. Mondtuk, hogy azt szeretnénk megelőzni, hogy elutasítsanak. Sajnálják, de csak akkor tudnak segíteni, ha már elutasítottak. Elnyelt minket a rendszer.”
A kép illusztráció (fotó: MTI/Marjai János)
Elmesélték ezt az ingatlantanácsadójuknak, aki kimondta a magyar hivatali ügyintézés ars poeticáját:
Persze, hiszen hagytátok magatokat lerázni.
A következő körben már jött velük ő is, a rámenősségének hála bejutnak és megszületik A Kérelem. Beadják, ráírják, hogy sürgős. „De nem reménykedtünk: hatvan nap az ügyintézés, és mint megtudtuk, az egész országban tíz ember foglalkozik ilyen ügyekkel.” Tímea azért még próbálkozik, írt emailt a Lakástámogatási Osztálynak, a levelét azonban (meglepetés!) továbbították a MÁK-nak, ahonnan addigra már ötször elküldték őket. „Esküszöm, legközelebb levideózom és felteszem a netre, ahogy megint elhajtanak.” Később váratlanul válaszolt a hivatal: elismerték a tévedést, de azt kérték, menjen az OTP-be, ők törlik majd a bejegyzést. El is ment, ahol annyit mondtak, írjon emailt az ügyben. Írt, de egy automatikus válaszon kívül semmit sem kapott. Ahogy a saját bankjuk sem mondott semmit arra, hogy mit lehet tenni, kaphatnak-e haladékot. „Tíz nap múlva fizetési határidő. Pánikolok.”
Nincs recept
Megkérdeztünk egy ingatlanszakértőt is, mi (lehetett volna) ilyenkor a teendő. Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője kijózanított: nincs tuti recept. „Ezt a szituációt kikerülni szinte lehetetlen lett volna. A Magyar Államkincstár minden támogatási igénylést rögzít, amelyet a hitelügyintézés folyamán a bankok ellenőriznek, így elkerülve az esetleges visszaéléseket. A téves bejegyzés törléséig a bank valóban tehetetlen, viszont a törlés utáni folyamatok előkészítése és felgyorsítása pénzügyi szakértői segítséggel elképzelhető, amely egy ilyen kiélezett szituációban sok esetben jelenthet életmentő segítséget.”
Egy átlagos magyar életében kétszer-háromszor költözik. Benedikt szerint tehát nem csoda, hogy a hétköznapi embereknek nincs napi rutinja az ingatlan adás-vétel hosszú és bonyolult folyamatában, főleg, hogy ehhez „egy viszonylag sűrűn változó jogszabályi környezet és támogatási rendszer párosul”. Éppen ezért sokszor nem elég az ingatlanszakértő, pénzügyi tanácsadóra is szükség lehet: ő ismeri a tranzakciókat, segít elkerülni a hibákat. „A járvány okozta helyzetben ráadásul érdemes minden folyamatnál hosszabb kifutási idővel számolni, hiszen akár egy ingatlan eladásnál vagy vételnél, vagy egy hitelfelvételnél is lassulhat a folyamat. Nem mindegy, hogy mikor adjuk el a lakásunkat, mikor foglalózzuk le új otthonunkat, vagy mondjuk fel régi albérletünket. Ezekre sajnos aranyszabály nincs, hiszen minden élethelyzet és gazdasági szituáció más-más optimális megoldást tartogat az ügyfelek számára.” Erre most már alighanem mindenki figyel, Tímeáék azonban épp a járvány előtt kezdték el a folyamatot.
„Tanulság nincs – summáz a családanya –, és megoldás sincs csak a remény maradt, hogy talán sikerül elintézni mire vége van a járványnak, hiszen addig kaptunk haladékot a főbérlőtől. Ha nem oldódik, meg addig nem tudom mi lesz velünk, hiszen senki sem ad ki lakást pár hétre.”
