Otthon

Hullámvasutat épített a kertbe a nagypapa az unokájának

Az év nagypapája cím várományosa így próbálta feldobni a kissrác karanténban töltött napjait.

A koronavírus megjelenésével rengeteg korábban természetesnek vett szórakozási formáról átmenetileg le kellett mondania a világnak, az otthonaikban ragadt szülők pedig erőn felül próbálták megoldani, hogy egyszerre tudjanak otthonról dolgozni, a gyerekeik oktatásával foglalkozni és persze olyan programokat kitalálni, amelyek segítik eltölteni a bezártság napjait-heteit.
Számos szívmelengető és/vagy vicces megoldást láthattunk erre, akadt például, aki miniatűr múzeumot épített a család egereinek, mások epermagok számolgatásával múlatták az időt, de olyan is akadt, aki esküvőt szervezett a lovainak, ha már egyszer a tömegrendezvényeket az elmúlt időszakban nem lehetett megtartani.

A családi programok közül eltűnt például az állatkerti látogatás, vagy épp a vidámparkok felkeresése is, noha bizonyára rengeteg szülő a fél karját is odaadná, csak legyen egy szabad délutánja. Pedig nagyon fontos, hogy a gyerekek az otthoni tanulás mellett megfelelően ki is tudjanak kapcsolódni, a szülőknek pedig meg kellett tanulnia, hogy a játék akkor jó, ha önmagáért van, nem a házi feladat elkészítéséért kiosztható jutalomként.

Házi hullámvasutat épített a kertbe a nagypapa

Képünk természetesen csak illusztráció, a kerti hullámvasút pályája ennél gyerekbarátabb (Fotó: Getty Images)

Bizonyára még élénken emlékszik gyerekkori élményeire az a játékos kedvű nagypapa, aki egészen különleges alkotással kedveskedett a szintén karanténban lévő unokájának. Ahogy a Twitterre felkerült videón látható, a nagypapa saját mini-hullámvasutat ácsolt a kerítés mellé, amelyen egy különlegesen átalakított műanyag gokarttal lehet végigmenni.

Persze nem kell semmi drasztikusra gondolni, ezen a hullámvasúton nincs hurok, nem lóg fejjel lefelé az utas és a sebesség is a gyerekkel foglalkozó felnőtt kondijától függ. Utóbbira nagy szükség is van, mivel a rögtönzött hullámvasút pályájának nem zárt a vége, így érdemes iparkodni a kisfiú felügyeletével megbízott szülőnek, hogy időben meg tudja állítani a kiskocsit.

Ezt azonban bizonyára nem sajnálják a család felnőtt tagjai, mert így legalább ők is átmozgathatják az otthonülésben elgémberedett tagjaikat. A nagypapának innen is hatalmas pacsit küldünk, minden unokának hasonlót kívánunk!

További cikkeink cuki nagyszülőkről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top