nlc.hu
Otthon
Itt a lista, hol van a legtöbb patkány a fővárosban!

Itt a lista, hol van a legtöbb patkány a fővárosban!

Kiderült, melyik kerületekben tanyáznak a legszívesebben a kártevő rágcsálók.

Ugyan kétszer annyit költött tavaly patkányirtásra a fővárosi önkormányzat, mégis a lakossági bejelentések száma is kétszer annyi volt, mint három éve, ráadásul 75 százalékuk nyert igazolást – számolt be a Népszava cikke alapjána a Napi.hu.

Sok a patkánygóc Budapesten.

Patkány. Fotó: Unsplash

A felmérések alapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) valószínűsíti, hogy a közintézmények egy része nem megfelelő módon teljesíti a rágcsálók elleni védekezési kötelezettségét, ezenfelül komoly gondot okoznak az elhagyatott épületek és az üres telkek, amelyeken nem ritkán felgyűlik a hulladék. Ráadásul a patkányok egy része rezisztensé vált a korábban használt irtószerekre – írja a lap.

A főváros több kerületében is megjelentek a patkányok. A lista élén a XIII. kerületi Bulcsú-Csángó utca környe található, de tavaly májusban a Deák tér és a Hősök tere is különösen fertőzött helynek számított, igaz, innen azóta sikerült kiűzni a patkányokat. 

Ahol azonban még mindig gondot okoz a rágcsálók jelenléte, az a KÖKI Terminál, az Örs vezér tere, az Erzsébet tér, a Vásárcsarnok és a Nyugati Pályaudvar, a III. kerületi Euro Center és a békásmegyeri HÉV-megálló, a Boráros és Széll Kálmán tér, valamint a Népliget és a Feneketlen tó környéke.

További híreink a rágcsálókról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top