Otthon

Élőlánccal akadályozták meg Mária és unokája kilakoltatását – frissítve

A Város Mindenkié aktivistái álltak őrt, a kilakoltatás elmaradt.

Hétfő délelőtt lakoltatták volna ki a 70 éves Máriát és unokáját a 13. kerületi lakásukból, miután az önkormányzat lakáskiürítési eljárást indított. Végül A Város Mindenkié (AVM) csoport szervezett élőláncot a bejárat előtt, a polgármester pedig elhalasztotta a kilakoltatást. 

Ezzel az élőlánccal segített az AVM Máriának (forrás: A Város Mindenkié)

Ezzel az élőlánccal segített az AVM Máriának (Forrás: A Város Mindenkié)

A nő 2007-ben költözött a Tátra utcai önkormányzati lakásba, ő neveli most 20 éves unokáját is – írja az AVM közleményében. Évek óta hátralékban voltak, hiába segített az önkormányzat, nem tudták fizetni a hátralékokat és a részleteket. A szervezet úgy tudja, nem is emiatt lakoltatták volna ki az idős nőt, hanem a rá érkezett panaszok miatt. Azt nem tudni, ki és mivel panaszolta be Máriát, senki sem adott információt, ő maga sem tudott róla – áll a közleményben. Ha voltak is – mint mindenütt – társasházi viták, azok biztosan nem igazolják egy család kilakoltatását és hajléktalanná tételét – nyilatkozta a nő egy korábbi videoüzenetében. 

"Nekünk nincs hova menni csak a padra"

❗ Az MSZP által vezetett XIII. kerületi önkormányzat holnap reggel tervez kilakoltatni egy 70 éves nőt, az unokájával együtt. Mária ebben a videóüzenetben maga kéri, hogy állítsák le a kilakoltatást és ne tegyék őket az utcára!✊🏽 Ha az önkormányzat nem állítja le a kilakoltatást, akkor holnap reggel polgári engedetlenséggel fogjuk megakadályozni, hogy hajléktalanná tegyenek egy rászoruló családot. 🏘 Mária és Ottília kilakoltatását különösen méltánytalannak tartjuk, hiszen az önkormányzatoknak törvényben meghatározott kötelezettségük a hajléktalanná válás megelőzése, míg ezzel a kilakoltatással az önkormányzat maga tenne utcára egy családot.📢 Arra kérjük Tóth József polgármester urat, hogy – mint a végrehajtást kérő XIII. kerületi Önkormányzat vezetője – függessze fel a tervezett kilakoltatást, ezzel lehetőséget adva a hátralék és a lakóközösségben meglévő feszültség kezelésére.

Közzétette: A Város Mindenkié – 2020. szeptember 20., vasárnap

Az AVM célja, hogy Máriát és unokáját egyáltalán ne lakoltassák ki, inkább rendezzék a helyzetüket, és váljanak újra bérlővé.

A Budapest, XIII. kerületi Önkormányzat reakciójával frissítve: 

Polgármesteri döntés értelmében Mária és unokájának kilakoltatása elhalasztásra került.

Tények az elmúlt 15 évből:

–     2005-től napjainkig több millió forint támogatást kapott a XIII. Kerületi Önkormányzattól

–     Az elmúlt 13 évben az illetékes bizottság háromszor járult hozzá a bérleti szerződés felmondása után, hogy a fent nevezett személyek a lakásban maradhassanak

–     Az általa kezdeményezett részletfizetési kötelezettségeit, bírósági tárgyaláson tett vállalásait nem teljesítette, lakhatási jogviszonyának helyreállítása érdekében nem tanúsított együttműködést (Hálózat Alapítvány, családsegítő, Közszolgáltató Zrt., stb..)

–     2016-ben a bérlővel szemben panasz érkezett az Önkormányzat Jegyzőjéhez

–     2016-ban a kiürítésre indult végrehajtási eljárásban jogerős karhatalmi végzés született

–     2020-ban a társasház részéről panaszok érkeztek zavaró, összeférhetetlen életvitele miatt. Az ügyben rendőrségi feljelentés is született

–     2017 óta az illetékes bizottság hozzájárulása ellenére bérleti szerződését nem kötötte meg, a lakást jelenleg is jogcím nélkül lakja.

A kilakoltatás elhalasztására a fenti okok és indokok ellenére került sor, annak érdekében, hogy a Prevenciós Központnál a két hete aláírásra váró együttműködési megállapodását a mai napon 14:00-ig aláírhassa.

 

További cikkek a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top