Létezik egy sztoritípus, amiből ugyan viszonylag sokat olvashattunk az elmúlt években – igen, nálunk az nlc-n is –, mégis mindig nagy érdeklődéssel szoktunk rákattintani. Ezek a riportok olyan nagyvárosi/városi, többnyire értelmiségi párokról/házaspárokról szólnak, akik a maguk területén sikeresek voltak, mondjuk degeszre keresték magukat valamelyik multinál, de egy idő után észrevették, hogy a sok pénz nem jár együtt automatikusan a boldogsággal, a munkájukban egy idő után már nem találtak értelmet és örömöt, és ekkor valami tiszta dologra vágytak, valami megfoghatót akartak teremteni. Így jött az ötlet, hogy költözzenek vidékre és fogjanak biogazdálkodásba, hogy a természettel harmóniában élve találják meg az életben a boldogságot.
Ezek a riportok gyakran festői, idilli képekben mutatják a patakban fürdő családot, ahol a gyerek kutyákkal és kis kecskékkel játszik, a feleség főz és finom biobefőtteket és biolekvárokat készít a ház körül termű biogyümölcsökből és biozöldségekből, amiket aztán hétvégén jó pénzért eladnak az ő életükre vágyó nagyvárosiaknak a biopiacon. Ezek a riportok a természetközeliségre rácsodálkozó, a párhoz egy napra leugró újságíró szemével készülnek, aki elámul azon, hogy így is lehet élni, viszont ezekből az anyagokból rendre kimarad – vagy csak nagyon kis szerepet kap – valami, ami pedig igazán fontos: milyen megpróbáltatásokon kellett az évek során átesniük azért, hogy az álmaikat megvalósíthassák?
Több farmer is belebukott, ők mégsem adták fel
A mi óriási kis farmunk dokumentumfilm, és már csak azért is érdekes, mert nem egy külső szemlélő rácsodálkozó tekintetével közelít a témájához, hanem maga a kezdő farmer rögzítette a kameráival azt, hogy az évek során hogyan boldogultak az új, választott életformájukban. Mielőtt John Chester Los Angelesből kiköltözött volna gazdálkodó életet élni, hosszú éveken át természetfilmek operatőreként dolgozott, így a lehető legpompásabb, a National Geographic-természetfilmek legfestőibb pillanatait idéző képeken csodálhatjuk meg a farm ökoszisztémáját.
John felesége, Molly séf, és az álma egy olyan farm volt, ahol a főzés/sütéshez az összes hozzávaló helyben terem, így elképesztő számú, összesen 200 állat és növényfajtának adtak otthont. Az effajta diverzitás elsőre elég vadnak tűnhet, és amikor először előadták a barátaiknak az elképzeléseiket, azok gúnyosan az Old MacDonald Had a Farm című gyerekdalt kezdték el énekelni nekik, mert senki se hitt abban, hogy amit kigondoltak, az valóban megvalósítható – pláne, hogy pénzük sem igazán volt rá. Csakhogy az álmaikhoz találtak egy nagyvonalú befektetőt, aki hitt a projektben, és finanszírozta számukra, hogy Los Angelestől egy órányi autóútra egy jókora, ránézésre terméketlen földterületet megvásároljanak, ahol előttük az utóbbi évtizedek során már öt különböző farmer próbált gazdálkodni, hogy pár éven belül mindannyian belebukjanak ebbe az elsőre beláthatatlanul komplex feladatba.
Nem párkapcsolati dráma, hanem természetfilm
A dokumentumfilm eleje kissé csalóka, ugyanis az első percek alapján könnyen azt hihetjük, hogy A mi óriási kis farmunk John és Molly története. Az elején még részletekbe menően mesélnek arról, hogy míg ők dolgoztak, addig a menhelyről befogadott kutyájuk, Todd egyfolytában ugatott a Los Angelesi albérletükben, ezért ki kellett költözniük, és mivel tudták, hogy Todd nem fog megváltozni, és a következő albérletben is ugyanez a probléma várna rájuk, úgy döntöttek, eljött az ideje az álmuk megvalósításának: egy saját farmnak. Aztán megtörténik a farm megvásárlása, és a saját filmjükben a Chester házaspár egyszer csak háttérbe vonul.
John Chester egy interjúban azt nyilatkozta, hogy akár egy külön filmet is szentelhetett volna annak, hogy a farmer életmód milyen megpróbáltatások elé állította a házasságukat, és hányszor előfordult, hogy akkora volt a baj, hogy azt gondolták, nincs tovább, és aztán mégis megoldották valahogy, de filmesként őt akkor sem ez érdekelte igazán. Chester a természetfilmes rutinjával inkább azt akarta a kamerákkal rögzíteni, hogyan tud az ember a természettel harmonikus kapcsolatot kialakítani, és hogyan tud egy olyan környezetet teremteni, ahol a háziállatok egymás mellett élnek a környékbéli vadakkal, és ahol úgy tudnak gazdálkodni, hogy ezzel nem kiszipolyozzák, hanem felvirágoztatják a földet maguk körül. És mindezt egy olyan területen, ami az érkezésük előtt gyakorlatilag az elsivatagosodás útjára lépett.
A Chester házaspár farmja (Fotó: PROKINO)
Segítség nélkül
Mivel John és Molly teljesen kezdőként vágtak neki álmaik megvalósításának, egy tapasztalt farmer és néhány fizetett munkás segítségével kezdtek bele a feladatba. A férfi valóban óriási segítséget jelentett az elején: tőle származott az ötlet, hogy egy ennyire diverz, rengeteg állat- és növényfajnak otthont adó gazdaságot hozzanak létre, mert így több lábon állhatnak, és ha valamelyik terménynél vagy állatfajtánál valamelyik évben be is következik a baj, még mindig számos dologgal tudnak pénzt keresni, és így kevésbé lesznek kiszolgáltatva a természeti károknak és katasztrófáknak. Éppen csak belelendültek a tervek megvalósításába, a tanácsadójukról kiderült, hogy rákos beteg, ráadásul a betegsége előrehaladott állapotban volt, és hamarosan meg is halt. John és Molly pedig ott maradt a legfőbb tanácsadójuk nélkül, és ezután szinte csak önmagukra számíthattak. Bár a segítőjüknek köszönhetően elérték, hogy legyen egy kis halastavuk, és rengeteg trágyázás és öntözés segítségével ismét termékennyé tudták tenni az elsivatagosodó földet, a természet sorra küldte a nyakukra az újabbnál újabb kihívásokat, melyeknek egy része akkora volt, hogy a pár azt gondolta, képtelenek lesznek megoldást találni. Aztán ahogy a természet a bajt okozta, a probléma megoldását is mindig neki köszönhették.
John és Molly csak magukra számíthattak (Fotó: PROKINO)
A természet körforgása
A mi óriási kis farmunk legfőbb értéke, hogy képes megmutatni évek távlatában a természet működését, és azt, hogy bár elsőre talán hatalmas káosznak tűnik az egész, a végén mégis az egyensúly győzedelmeskedik. Például a jó földhöz rengeteg trágya kell, a trágya azonban kiváló táptalaja a legyek lárváinak, így a farmon elviselhetetlen mennyiségű légy lesz, de aztán jönnek a tyúkok, akiknek a légylárva az egyik kedvenc csemegéje, és annyit megesznek belőle, hogy a legyek száma gyorsan visszaáll egy elviselhető szintre. Vagy amikor épp esőhiány van, a tóbéli vadkacsák ürüléke a felhalmozódás és a friss víz hiánya miatt mérgezővé válik, a halak pedig felfordulnak, miközben a Chester család fáit csigainvázió pusztítja. A megoldás pedig egyszerűen az, hogy a megtisztítás idejére kiterelik a kacsákat a tóból a fákhoz, ahol az állatok egyszerűen felzabálják a sok csigát, hiszen ez az egyik kedvenc csemegéjük.
A nyájat őrző juhászkutya (Fotó: PROKINO)
Amikor a farmra egyre gyakrabban belógó sakálok tömeges tyúkpusztításba kezdenek, Chesterék rájönnek, hogy nem a kilövésük jelent megoldást, hanem a kerítések és a kutyák segítségével a tyúkok felől a termőföldekre kell irányítani őket, ahol rengeteg kártékony ürgét és pockot lakmározhatnak. Vagy amikor egy hosszú, száraz időszak után hirtelen tengernyi eső szakad le az égből a szomszédos területek földjéből az özönvíz minden tápanyagot kimos, de Chesterék farmjának tava és a föld alatti víztározó rétegek mindezt felszívják, hogy később kiváló öntözővízként szolgáljon számukra. És akkor a Kaliforniában rendszeresen pusztító erdőtüzeket még nem is említettem, pedig a film pont egy ilyen képsorral kezdődik. Az évek során már több tűzvészt is átéltek, és külön mentőútvonalat alakítottak ki az állatok számára, hogy ne legyen tömeges pusztulás.
Kőkemény ökomese
A fent leírtak alapján persze a problémák megoldásai akár egyszerűnek is tűnhetnek, de ez távolról sincs így. Chesterék maguk is csak körültekintő figyelmüknek, és kísérletező hajlamuknak köszönhetik, hogy ügyesen jönnek rá az összefüggésekre, és jól hasznosítják a természet erőforrásait, de mindezt csak rengeteg veszteség, elpusztuló növény és állat kárán tanulták meg. Szerencsére bejött a tanácsadójuk jóslata is: ha egy évben mondjuk a baracktermést a madárinvázió teljesen elpusztította, még mindig ott voltak a tyúktojások, amik jól mentek a piacokon, vagy a disznók, amiket felhizlalva jó pénzért tudtak eladni.
A mi óriási kis farmunk (2018) (Fotó: PROKINO)
A mi óriási kis farmunk egy lenyűgöző képekbe csomagolt ökomese arról, hogyan kellene együtt élnünk a természettel, viszont sohasem hazudja azt, hogy ez könnyű lenne, és többször is figyelmeztet, hogy bármennyire azt hisszük, sikerült már kiismernünk a természetet, az mindig tud majd meglepetéseket okozni: akár kellemes, akár kellemetlen formában. Talán kissé klisés, ha azt mondom, hogy ez tényleg egy inspiráló dokumentumfilm, ugyanakkor egy percig sem tagadja, hogy ez az idillinek tartott élet rengeteg munkával és áldozattal jár, a kiszámíthatóság pedig nem tartozik az életmód előnyei közé. Én minden gazdálkodni vágyó párnak levetíteném egyszer, mielőtt megvennék álmaik farmját.
A mi óriási kis farmunk a Kaleidocs vetítéssorozat részeként október elsején lesz látható a Toldi moziban, valamint a vetítéssel egy időben Távmozi formájában is megtekinthető lesz. A vetítés után online jelentkezik be egy beszélgetésre a film rendező-főszereplője, John Chester.
