Kismadár és kóró, A jakifészek, Raptormese, Állatok ábécéje, A varjak és a csörgőkígyó, Utazz Bálnabusszal! – és még sorolhatnám a könyveket, amelyeket illusztráltál. Idén megkaptad a Hubby-díjat, legfrissebb munkád pedig (Mice Today – Mai egér) felkerült a nemzetközi Unpublished Picturebook Showcase listájára. Mit érdemes tudni erről a pályázatról? Miről szól a te történeted?
A Mice Today az Utazz bálnabusszal! második része, amely egy állatgépekről szóló egeres böngésző. 2017-ben ez került be a bolognai katalógusba, és ugyanabban az évben megjelent könyv formában is Magyarországon, Dániel András szövegeivel. A könyvet eredetileg kétrészesre terveztem, de a második részt végül nem adták ki itthon. Sajnáltam a fiókban tartani, ezért is neveztem be erre a pályázatra, amelyet idén második alkalommal hirdettek meg. Itt negyvennyolc, a gyerekkönyvkiadásban nemzetközileg meghatározónak tartott kiadó szavazhatott a beérkező háromszázhatvan könyvtervre, azok pedig, amelyek a legtöbb szavazatot kapták, bekerültek egy válogatásba. A legfontosabb persze az, hogy az alkotók lehetőséget kapnak arra, hogy e kiadók a jövőben kiadják a munkáikat. Az én könyvemre is van már jelentkező, épp most folynak a megbeszélések.
All the Lonely People
Silent Book Contest-döntős könyved, az All the Lonely People egy Beatles-slágert idéz meg. Csupa magányos emberről szól, akik egy nagy bérházban laknak és valamiért nem lépnek ki a lakásaikból. Kicsit olyan, mintha karanténban lennének. Korábbi munkáidban főként az állatoknak jutott főszerep, nemigen rajzoltál embereket. Honnan jött ez az ötlet? Van köze a mostani járványhelyzethez?
Nincs, előbb készült, mint hogy a járvány beindult volna itthon. Februárban volt a beadás határideje. De a terv több mint egy éve a fejemben volt már. Mire kihirdették a döntős könyvterveket, addigra persze tombolt a vírus egész Európában, és tűnhetett nagyon aktuálisnak a téma.
Eredetileg állatszereplős könyvet terveztem, de a téma, a magány végül szélesebb korosztálynak szóló könyvvé változtatta az eredeti elképzelést: úgy éreztem, az állatok nagyon leszűkítenék az olvasói korosztályt. És már rég a terveim közt volt egy emberszereplős könyv. A történet egy társasház hét lakójának egy estéjét meséli el. Olyan emberekét, akik különféle okokból, de mind magányosak, és akik nem csak a szakadó eső miatt nem mennek ki a lakásukból. Pedig valójában mindannyian társaságra vágynak. Aztán történik valami váratlan, ami mindenkit megmozdít.
Miről van szó? Rájönnek, hogy a hétköznapokban könnyebb együtt?
Egy egészen banális dolog történik, de ez elég ahhoz, hogy mindenki összefogjon, az utolsó oldalpáron már egy teadélutánon látjuk őket együtt. Az, hogy ebből lesz-e rendszeres közös időtöltés, nem derül ki, mert itt elbúcsúzunk a szereplőktől.
Máray Mariann illusztrátor (Fotó: Mészáros János)
A könyvben csak képek vannak. Itthon, úgy tudom, egyelőre még sok szülő idegenkedik a szöveg nélküli képeskönyvektől, nem igazán tudják, miért, illetve mire jó. Illusztrátorként te hogyan viszonyulsz ehhez a műfajhoz?
Amennyire én tudom, nem sok silent book jelent meg eddig nálunk, lehet, hogy sokan nem is tudnak róla, hogy egyáltalán létezik ez a műfaj. A hazai vásárlóközönség hagyományosan elvárja, hogy legyen szöveg egy könyvben, lehetőleg sok, így ennek valószínűleg könyvpiaci okai is vannak. Maros Krisztina könyve például – Milyen színű a boldogság? –, amely korábban szintén Silent Book Contest-döntős volt, Magyarországon végül utólag hozzáírt szöveggel (Szabó T. Anna versével a szerk.) jelent meg. Vannak persze biztató jelek, Rofusz Kinga Otthon című remek könyve gyönyörű példája a silent booknak.
A hangsúly ebben a sajátos műfajban a képi történetmesélésen van. Nincs szöveg, de ezek a könyvek mégis képesek egy-egy bonyolult, érzelmekkel teli történetet elbeszélni. Ebben kiemelt szerepe lesz a képkivágásnak, fókusznak, kompozíciónak és a színek használatának. Mindez persze bármely más illusztrált könyvnél is nagyon fontos, csak ott a kép nem kizárólagos forrása a történet megértésének. Szerintem ez egy zseniális műfaj, mert nagyon nagy teret ad az alkotó és a befogadó képzeletének. Lehet egyedül vagy együtt nézegetni, sőt, fel is lehet „olvasni” belőle. Számomra az külön izgalmas, hogy tervezés közben egyszerre lehetek az illusztrátor és az író szerepében. Nagyon szeretnék a jövőben ilyen könyveken is dolgozni.
Dániel Andrással közös munkád, az Utazz bálnabusszal! nagy nemzetközi sikert aratott, a könyvben is szereplő öt képedet beválogatták a Bolognai Gyerekkönyvvásár kiállítási anyagába. Külföldön sok szakmai elismerést kapsz, itthon viszont ez jó ideig nem történt meg. A Hubby-díjjal valami átfordult most?
Egyelőre még nem, de a járvány miatt most egyébként is nagyon le van lassulva minden. Én azért folyamatosan dolgozom tovább a könyveimen, amennyire csak időm engedi.
Annak idején a bölcsészkarról nyergeltél át a MOME tervezőgrafika szakára, ami eléggé éles váltás volt az életedben. Minek a hatására döntöttél így?
A latin záróvizsga hatására. Na jó, viccelek. Egyszerűen nem voltam odavaló. Alapvetően nagyon szeretek nyelveket tanulni, elbűvöl és szórakoztat a sokszínűségük, azok a szakmák viszont, amelyek a nyelvi diplomával megnyíltak volna előttem, már kevésbé vonzottak. Kiskoromtól fogva illusztrátor akartam lenni, gyerekként is rengeteget rajzoltam otthon, mígnem az apám gyakorlatilag eltiltott tőle a középiskola előtt, így tíz évig felé se néztem a rajzolásnak. Huszonévesen jöttem rá, hogy ha nem kezdek ezzel gyorsan valamit, akkor soha többé nem lesz rá lehetőségem, így elkezdtem előkészítőre járni, majd felvételiztem. Az ELTE-t pedig otthagytam.
Kik inspiráltak? Milyen stílussal tudsz a leginkább azonosulni?
Mindig felfedezek magamnak újabb és újabb kedvenceket, akik inspirálnak. Rengeteg illusztrátor van a világon, köztük nagyon sokan fantasztikusan jók is. Akik régebben inspiráltak, egyébként nem illusztrátorok, hanem festők: Francis Bacon, Jean Dubuffet, vagy a nagy kedvencem, David Hockney. Nem vagyok egyébként nagy képnézegető, az időm is kevés erre a gyerekeim miatt. Félek is, hogy tudattalanul ellopnék valami olyat, ami nagyon megtetszik, ezért igyekszem inkább magamtól kitalálni dolgokat annak mentén, ami aktuálisan foglalkoztat.
While you are asleep
Mit gondolsz a hazai gyerekkönyves tendenciákról? Mennyire követik a külföldi illusztrációs trendeket?
Követik, sőt kissé talán túl szófogadóan viszonyulnak a trendekhez. Ami meg nem trendi, az nekem általában túl édes, és nem is annyira bevállalós. A gyerekkönyveket sokan inkább aranyosnak akarják látni, mert attól félnek, hogy máskülönben kárt okozna a gyerekeknek. Pedig szerintem a gyerekek sokkal több mindent fel tudnak dolgozni, mint amit elsőre gondolnánk. Ezért is lenne érdemes ezt a fogékonyságot már zsenge korban fejleszteni, mert ez a későbbi műélvezet és -értelmezés alapja is.
Min dolgozol most? Mik a jövőbeli terveid?
Pierre Gripari könyve, a Mesék a Broca utcából gyerekkorom nagy kedvence volt. Most végre egy másik könyve is megjelenik nálunk, én illusztrálom, az eredmény tavasszal már látható lesz. Közben megrendelésre is készítek képeket. És dolgozom két másik könyvön is. Az egyiknek a történetét én írtam, egy gombáról szól. A másik szupertitkos, csak annyit árulhatok el, hogy a főszereplője egy farkas. Ennyit az emberszereplőkről.
Fotó: Máray Mariann / Facebook
