nlc.hu
Otthon
Gardróbrendezés gyorsan

5 gardróbrendezési tipp, ha sok a ruhád, de kevés a helyed

Kicsi a lakás, a szekrényed ajtaját pedig már szinte becsukni sem tudod? Ezekkel a gardróbrendezés praktikákkal több helye lesz a ruháidnak!
Gardróbrendezés hatékonyan

Ezeket a praktikákat akkor is érdemes kipróbálnod, ha eddig azt gondoltad, te vagy a pakolás mestere. Inspirációul Marie Kondo pakolási tippjeit vettük, amik egyszerűen lenyűgözők! Gardróbrendezésre fel!

Szelektálj!

Azt is gondolhatnád, hogy a gardróbrendezés a ruhák újrahajtogatásával kezdődik, pedig a nulladik lépés a szelektálás. Szabadulj meg azoktól a ruháktól, amiket már nem viselsz! Sokunk szekrényét töltik meg olyan ruhák, amik vagy nagyok, vagy a majd belefogyok kategóriába tartoznak. Olyan is bőven akad, ami évek alatt egyszer (sem) volt rajtunk, ami nem áll jól, de olcsó volt, így megvettük. Sőt, olyan ruhából is biztosan akad nem egy, amit agyonhordtunk, és bár már eszünk ágában sincs felvenni, érzelmi okokból megtartjuk. Vagyis, hiába jött divatba néhány éve a kapszulagardrób, a fast fashion alacsony árait nem tudta kicselezni, így a ruhák felhalmozását sem.

A szortírozáshoz alakíts ki 4 kupacot: az elsőbe tedd azokat, amiket már évek óta nem vettél fel, a másodikba azokat, amiket nagy ritkán ugyan, de felveszel, a harmadikba pedig azok kerüljenek, amiket rendszeresen hordasz. Fontos, hogy azokat a ruhadarabokat, amikhez érzelmi szálak fűznek, egy külön csoportba, a negyedikbe tedd: adj magadnak időt a döntésre, majd válassz ki közülük kettőt-hármat, és nyugodt szívvel tartsd meg őket! A szelektálás célja nem az, hogy minden, számodra fontos darabtól megválj.

Az első kupacból adományozd el azokat a ruhákat, amik megfelelő állapotban vannak, a másodikat pedig tedd félre pár hónapra és figyeld, hányszor veszed fel őket. Egészen biztos, hogy kevés darab lesz, amit valóban viselsz, így ami csak a helyet foglalná, add oda annak, aki valóban használná. A harmadik kupacban lévőket, vagyis azokat, amiket valóban hordasz, a következőképpen tárold!

Topok, felsők

A gardróbrendezést kezdd azzal a fiókkal, ahol a felsőidet tartod, de a szokásos egymásra pakolás helyett csavard fel, és tárold katonásan, egymás mögé sorakoztatva a felsőidet! Persze, nem a vastag anyagból készült vagy a kötött pulóverekre gondolunk, hanem a vékonyabb topokra, felsőkre. Így extra kicsi helyen is elférnek, és azáltal, hogy nem egymáson tartod őket, a fiókod is rendezettebbnek tűnik majd.

Cipők

A legideálisabb, ha azokat a cipőidet, amiket nem hordasz, a szekrényben, dobozban tárolod. Ha erre nincs lehetőséged, szerezz be 2-3 széles, de alacsony műanyag tárolódobozt – olyanokat, amik beférnek az ágy alá. Tömd ki a cipőidet papírral, tedd a tárolókba őket, közéjük tegyél vékony papírt, majd told be az ágy alá. Ha az ágy alatt nincs helyed, akkor irány a szekrény teteje! Így megvéded őket a portól is, és a sérülésektől is, amiket akkor okoznál, ha egymás hegyén-hátán, a szekrényed mélyére suvasztanád őket.

Nadrágok

Ha a gardróbban kevés a helyed, vagy kicsi a fiókod, amiben a nadrágokat tartod, egyszerűn göngyölítsd fel őket, és a felsőkhöz hasonlóan, sorban, egymás mögé rendezd. Ha van olyan szövetnadrágod, amit nem állja a gyűrődést, szerezz be egy többsoros nadrágtartót, olyat, amin elfér 5-6 nadrág is, mégis csak 1 vállfa helyét foglalja el.

Zoknik és fehérneműk

A gardróbrendezéshez a zoknik is is hozzátartoznak. A legtöbben a szüleinktől láttuk, hogyan gombolyítják össze a zoknikat, így evidens, hogy mi is így csináljuk. De ha kevés a helyed, érdemes a zoknitárolási szokásaidat is újra gondolni. Gombolyag helyett egyszerűen tekerd fel, vagy hajtsd össze őket, és állítva tárold! Így nemcsak több helyed lesz, de a fiókodat is átláthatóbbá teheted!

A fehérneműs fiókot is rendezettebbé teheted, ha a fiókon belül kis rekeszeket használsz: külön a bugyikat, állítva, szépen, sorban, és a melltartókat is egy fedél nélküli dobozban. Így a szivacsos melltartók tovább megtartják a formájukat.

Kabátok

A gardróbban a kabátok foglalják el a legnagyobb helyet. Rengeteg teret nyerhetsz, ha tisztítás után a szezonális kabátokon kívül az összeset egy vákuumozó gép segítségével zacskóba teszed. A vákuumozás a vastagabb átmeneti kabátoknál is sokat jelenthet, de persze a téli kabátoknál lehet igazán látványos eredményt elérni.

Sálak

Ha nem az a típus vagy, aki 1-2 sállal is beéri, biztosan tudod, mennyi helyet képesek elfoglalni a ezek a kiegészítők. Éppen ezért tárold a sálakat felakasztva, sáltartón, ami a nadrágtartóhoz hasonlóan egy vállfa helyét foglalja csupán el, mégis 8-9 sálat is át tudsz rajta fűzni. Ezt aztán akár az előszobafalon is tarthatod, vagy a szekrényedben felakasztva. Ha mégis inkább hajtogatnál, inspirálódj, hogyan érdemes helyet spórolva tárolni:

Ha kész a szekrény, gondolkodj nagyban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top