A gyülekezés és annak szervezése nem csak veszélyes, tilos is – emlékeztetett Kiss Róbert rendőr alezredes az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján. Ezt főleg március 15-ére értette; a nemzeti ünnepen természetesen idén is elmarad minden központi rendezvény, és, ha a hatóságokon múlik, a többi is. Ami a szokásos hosszú hétvégi nagybevásárlást illeti: arra kért mindenkit, ne most menjünk, kerüljük a közösséget, a tömeget, csak akkor vegyünk bármit, ha nagyon fontos.
Galgóczi Ágnes, az Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezető-helyettese azt mondta, hogy újabb rekord dőlt meg az új fertőzöttek számában. Az új fertőzöttek átlagéletkora 46 év. Már több mint 1,2 millió felett van a beoltottak száma, és közel 350 ezer személy a második oltást is megkapta. A háziorvosok az AstraZenecával oltanak a héten. Az oltópontokon a Szputnyik és a Pfizer érhető el. A hétvégén is folytatódik az oltási program – mondta Galgóczi. Hamarosan megérkezik a Johnson & Johnson vakcinája is. Az AstraZeneca vakcinája biztonságos – mondta Galgóczi, szerinte így gondolja az Európai Gyógyszerügynökség is, és egy probléma sem merült fel több mint százezer felhasznált vakcina után.
Kiemelt kép: MTI / Sóki Tamás