nlc.hu
Otthon
Nincs hír a gemenci fekete gólyáról

Egy hete eltűnt bekamerázott fészkéből a gemenci fekete gólya

Lehet, a fekete gólya se bírja, ha figyelik...

Alig egy hete írtunk arról, hogy felfedezte a kamerát az a fekete gólya, akinek a fészkét a Gemenc Zrt. bekamerázta, hogy megfigyelje a lakóját. A gólya nem sokat teketóriázott,  bele is fogott a fészke felújításába/újjáépítésébe, és a kamera a munkálatokat is megörökítette. Most azonban úgy tűnik, mégsem tetszett neki a szerkezet, mert a március 16-i hírek szerint a fészek egy hete üresen áll.

Eltűnt bekamerázott fészkéből a gemenci fekete gólya

Egy kameraérzékeny gólya

A madárbarátok idén a működtetők interneten közzétett információi alapján követhetik a bekamerázott fészekben történteket. Ezek szerint 2021. március 2-án reggel 7 óra 16 perckor érkezett meg egy fekete gólya a fészekbe – írja a 24.hu. Március 8-án a szakemberek arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy lassan halad a fészek rendezése, hiszen minden ágnak meg kell találni a megfelelő helyet, és ez nem megy mindig könnyen még egy gyakorlott mesternek sem. A legújabb információk szerint azonban egy hete üresen áll a fészek.

Ez talán összefügg azzal, hogy a gemenci madarak nagy része még nem érkezett meg a szokásos március 15-i időpontra. A vonuló csapatok gyakran napokig megállnak, ha az útvonalukon kedvezőtlen időjárás alakul ki, valószínűleg a mostani lehűlés és az erős északi szél okozza a késést – közölte a Gemencz Zrt. a weboldalán.

Itt még építette a fészket:

Még több cikkünk a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top