nlc.hu
Otthon
Nagyjából három hét múlva kezdődhet a korlátozások enyhítése

Operatív törzs: április elsején kezdődhet a tanárok oltása

A korlátozások lazítása azután kezdődhet, hogy 2,5 millió ember legalább az első adag vakcinát megkapta.

Az M1 műsorán számolt be az operatív törzs mai üléséről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A politikus megismételte, amit Orbán Viktor miniszterelnök korábban mondott, vagyis, hogy a jelenlegi fertőzésszámok mellett pillanatnyilag semmilyen enyhítés nem engedhető meg.

„Mindenkit arra kérnek, hogy az érvényben lévő szabályokat tartsa be” – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Az operatív törzs tagjai arról állapodtak meg, hogy a korlátozások enyhítése akkor kezdődhet meg, ha 2,5 millió magyar már legalább az első adag koronavírus-vakcinát megkapta. Gulyás Gergely szerint erre Húsvéthétfő után pár nappal kerülhet sor.

Gulyás Gergely

Gulyás Gergely rendkívüli sajtótájékoztatója március 26-án (Forrás: M1 képernyőkép)

Enyhül a kijárási korlátozás, nyithatnak a boltok

Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy az első körös enyhítések értelmében módosul majd a kijárási tilalom időtartama: a mostani este 8 helyett este 10 órától hajnali 5-ig tart majd a korlátozás.

Az üzletek hajnali 5 órától 21.30-ig lehetnek nyitva. A politikus szerint mindegyik üzlet megnyithat, de biztosítani kell, hogy tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodjon a helyiségben. A szolgáltatások esetén a március 8-án bevezetett korlátozások előtti állapothoz térnek majd vissza.

A miniszter az oktatás helyzetéről is beszélt: a tanárok oltása április elsején kezdődik. A kormány reméli, hogy egy „bő hét” alatt minden tanár megkaphatja a vakcinát. Ha ez sikerül, az iskolák április 19-én nyithatnak meg, a jelenlegi tervek alapján. Ekkortól az óvodák, általános iskolák és gimnáziumok is a rendes oktatásra állhatnak vissza.

További híreink a koronavírus-járvány témakörében:

  • Ezen az oldalon ellenőrizheted, sikeresen regisztráltál-e az oltásra
  • Megkaptam a vakcinát, mi jön ezután? – Tudnivalók az oltás utánra
  • „Nincs olyan élesztőhelyzet, ami tavaly volt” – így változtatta meg a vásárlási szokásainkat a pandémia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top