nlc.hu
Otthon
36 ezer vasutas beoltására 850 darab vakcina érkezik a kormánytól

A kormány 850 darab vakcinát ad 36 ezer vasutas beoltására

A Vasutasok Szakszervezete felháborodott a számok láttán.

A kormány összesen 850 vakcinát szán a körülbelül 36 ezer vasúti dolgozó soron kívüli oltására – írja a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) által kiadott közlemény alapján a Portfolio. A lap értesülései szerint a szakszervezet elvárná, hogy minden regisztrált tagját oltsák be, de különösen azt a több ezer vasutast, akik részt vesznek a vasúti forgalom fenntartásában, illetve, azok, akik a munka során az utasokkal is közvetlen kapcsolatba kerülnek. A VSZ adatai szerint eddig 1800 fertőzött vasúti dolgozóról tudnak, de ez a szám meredeken emelkedik. A kormány által felajánlott vakcinamennyiség a teljes munkaerő mintegy 2,36 százalékának beoltását teszi csak lehetővé.

A szakszervezetet a rendkívül alacsony mennyiség megdöbbentette, ezen felül nem tudják, hogy ki és mi alapján kaphatja majd meg a 850 darab vakcinát és mi lesz azokkal, akiknek már nem jut védőoltás. 

A VSZ elnöke, Meleg János rendkívül méltatlannak és felelőtlennek tartja a kormány döntését. A szakszervezeti vezető rámutatott, hogy a 850 darab vakcina ellenére a kormány azt kommunikálja, hogy „beoltjuk a vasutasokat”. 

„Ez szánalmas” – mondta Meleg János a Portfolio szerint. 

850 vakcinával oltaná be a kormány a 36 ezer vasutast

850 lett, maradhat? (Fotó: Getty Images)

A szakember szerint a vasutasok között rendkívül sok a fertőzött, az elmúlt napokban is százával dőltek ki a munkából. A szakszervezet elvárja a kormánytól, hogy minden regisztrált tagjuk időben megkapja a védőoltást. 

„Ha a fertőzés az elmúlt hetekben tapasztalt ütemben terjed […] gondok lehetnek a szolgáltatás biztosításával is” – figyelmeztetett Meleg János.

További híreink a koronavírus-járvány témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top