A héten már volt szó kísértetkastélyról, most egy tündéri kiskastélyt mutatunk. Aligha él ember a bolygón, aki ne játszott volna el a gondolattal, hogy milyen lehet egy kastélyban élni, ám élnek köztünk olyanok is, akik megvalósítják az álmaikat, még ha csak 82 négyzetméteren, akkor is. A floridai Fort Lauderdale-ben most éppen egy ekkora minikastélyt árulnak, az eladó szerint az épület maga a megelevenedett tündérmese, az ára pedig pont ehhez mérten kóstál, éppen 1,75 millió dollárt kérnek érte, ami uszkve félmilliárd forint.
Mérete ellenére az épületbe rengeteg dolog befért: kandalló, bárpult, nappali, és egy viszonylag nagy konyha. A házhoz tartozó telek viszont nem kicsi, és ami fontos még: jár hozzá 15 méternyi saját tengerpart és stég, amihez a hajónkat is kiköthetjük, sőt: ha több lenne, a közeli kikötőben is van egy dokk. Az ingatlanügynökök szerint nem lesz nehéz eladni a házat, az efféle giccses épületek általában kapósak Floridában, ez pedig eleve olyan jó helyen van, hogy már csak a telek miatt is meg fogják venni.