nlc.hu
Otthon
Selejtezz okosan!

A járvány még a selejtezésre is hatással volt – friss tippek a tavaszi gardróbrendezéshez

Az elmúlt egy évben nem sok jó volt a járványban, de kétségtelenül a számlájára írható, hogy selejtezésben egészen profivá váltunk a sok otthonülés miatt.

Más dolgunk sem volt egy évig, mint ülni otthon a négy fal között és találni valami értelmes elfoglaltságot, miután kinéztük a Netflixet, úgyhogy beindult a nagy felújítás és selejtezés a háztartások többségénél.

Tömeges felújítás és rendszerezés

A tettvágy és ingerhiány jól látszik azon is, hogy szinte minden második lakásban felújítást kezdtek idén, teljesen érthető módon, hiszen olyan sok időt kellett eltölteni már a lakásban a járvány miatt, hogy minden apró hibát észrevettünk, ezek a hibák pedig annál zavaróbbá váltak, minél tovább maradtunk otthon. Így alakult ki az a helyzet, hogy például a mi lakótelepünkön minden áldott nap reggeltől estig kalapálnak, fúrnak (ami a beton esetében brutális hanggal jár), fűrészelnek, flexelnek hol az egyik lakásban, hol a másikban, hol pedig kánonban.

Akik nem akarták ekkora fába vágni a fejszéjüket (fúrójukat), azok inkább a szelektálásra és selejtezésre, illetve a lakások átrendezésére koncentráltak. Pont ugyanabból az okból, mint a felújítók: az otthonülés közben jobban szemet szúrnak a felesleges holmik, rosszul kialakított rendszerezés – vagy annak teljes hiánya –, meg úgy egyáltalán: az otthonunkban uralkodó káoszt fel akarjuk számolni, ha már a külvilágban a feje tetejére állt minden a járvány miatt. A rendszerezés és selejtezés persze nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, főleg úgy, hogy tavaly még a lomtalanítás is elmaradt és a bánatunkban vásárolt ruhahalmoknak is új helyet kell teremteni. Ráadásul évszakváltás van épp, nyakig merülünk lassan a jó időben, úgyhogy lassan el kell pakolni a téli ruhatárat és a nyárit előtérbe helyezni, ezt pedig érdemes egy alapos selejtezéssel összekötni.

Tippek selejtezéshez

Itt az ideje egy nagy selejtezésnek! (Kép: Getty Images)

Selejtezés okosabban

Marie Kondo módszerét mindenki ismeri, aki valaha rákeresett a rendszerezésre, selejtezésre az interneten, úgyhogy most kivételesen nem azt fogjuk keresni, melyik ruhadarab sugároz boldogságot, hanem kicsit más szempontok alapján esünk neki a nagy válogatásnak. Több stylist és profi rendszerező tanácsai alapján gyúrtuk össze a következő kisokost a járvány alatt felgyűlt holmik selejtezéséhez.

Gondolj a jövőre!

Joey Clark stylist szerint a járvány annyiban biztosan befolyásolta a selejtezés metódusát az embereknél, hogy előtérbe kerültek az otthon hordható ruhák az utóbbi egy évben, ezért nem szabad azon az alapon selejtezni most, hogy melyik holmit nem vettük fel pár hónapja, mert ez a szempont a jelenlegi helyzetben érvényét vesztette. A szakember szerint úgy tudjuk áthidalni ezt a problémát, hogy egy kicsit messzebbre nézünk, bízva abban, hogy lesz idő, amikor újra munkába és szórakozni járhatunk, mint a járvány előtt, és ehhez mérten nézzük át a ruhákat, hogy ezt a távolabbi jövőt is szem előtt tartjuk. De azért, ha vannak olyan ruhák a szekrényünkben, amiket már a járvány kitörése előtt sem vettünk fel, azokat itt az ideje elajándékozni.

A járvány még a selejtezésre is hatással volt

Fotó: Getty Images

Gondolj a pénztárcádra!

Michelle Hansen a rendszerezés szakértője, pont az a munkája, mint Marie Kondónak: segít másoknak rendbe tenni az otthonukat. A tapasztalatai szerint a selejtezés legnehezebb része az, amikor azoktól a holmiktól akarunk megszabadulni, melyekhez emlékek fűződnek. Ha viszont végignézünk a nagy halom selejtezésre váró cuccon és emlékeztetjük magunkat rá, hogy mindez egyszer pénz volt a zsebünkben, akkor egész más szemmel tudunk tekinteni a holmikra és nosztalgia helyett elkezdjük azt tervezni, hogyan lehetne újra pénzt szerezni az eladásukból.

Gondolj a lelkedre!

Pia Thompson profi rendszerező szerint az egész selejtezésre nem mint kötelező rosszra, hanem mint értékes énidőre kellene gondolnunk, ami közben feltöltődhet a lelkünk. Ilyenkor fejlődik a személyiségünk, visszaszerezzük az irányítást az életünk felett és átgondoljuk a múlt tapasztalatait, ahogy a tárgyakat, ruhákat rendezzük és válogatjuk. Így a selejtezésből egy lelki gyakorlat, meditáció lehet, melynek során levonhatjuk az elmúlt egy év tanulságait és egyenesbe hozhatjuk a gondolatainkat, amiket jól összekuszált a járvány és bezártság. És nem szabad elfelejteni az alapszabályt: nem az a jó selejtezés, ha mindent kidobunk, hanem az, ami után egy funkcionális otthonunk és gardróbunk lesz, ami örömet szerez a mindennapokban.

Marie Kondo is segít:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top