nlc.hu
Otthon
Elveszítheti lakását az SMA-beteg Gergő

Az utcára kerülhet a négy végtag bénult Gergő

Ha nem kap segítséget, elveszítheti az otthonát.

Gergő egy segélykérő felhívást tett közzé néhány hónapja: a tét a lakása, vagyis inkább az élete. Mint a Fókusz riportjából kiderül, ha nem tudja kifizetni a hiteltartozását – mindennel együtt 25 millió forintot -, akkor utcára kerül. Négy végtagbénultan úgy, hogy még a fejét sem képes egyedül megmozdítani.

Gergő SMA

Nehéz helyzetben van Gergő – Forrás: RTL Klub / Fókusz – videó

A 36 éves izomsorvadásos férfi szociális gondozója elmondta, Gergő azért nem tudott eddig bentlakásos intézetbe bekerülni, mert vagy 15 év a várakozási idő, vagy pedig a szoba mérete alkalmatlan egy kerekesszék mozgatásához. Szerintük nincs olyan intézmény Magyarországon, ahol Gergőt emberhez méltóan tudnák éjjel-nappal gondozni.

Nem szeretnék bekerülni otthonba, mert nem szeretném elveszíteni a szabadságomat. Főleg ilyen fiatalon. Megszűnne az életem egy ilyen helyen” – jelentette ki az SMA-beteg fiatalember, akinek azonban el kell hagynia a jelenlegi lakását. Gondozója szerint ezzel azonban rövidülne Gergő élete; úgy véli, a felére csökkenne. 

Az izomsorvadásos férfi a lakását még a feleségével – aki időközben elhagyta – vette még hitelre. Az asszony a gyógytornásza volt, egymásba szerettek, egy kislányuk is született, aki ma már 10 éves.

Szeretnék még élni, még több mindent megélni, mert úgy érzem, van még dolgom itt, a Földön. Nem véletlenül vagyok még életben” – mondta el Gergő a riportban.

Kiemelt kép forrása: Fókusz – videó

Még több küzdelmes élettörténet az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top