nlc.hu
Otthon

Szolnok: Eltévedt golyó süvített el az úszómester feje mellett

Lőtérről eltévedt golyó süvített el az úszómester feje mellett a szolnoki strandon

Lőfegyverből származó, irányt tévesztett golyó repült el az egyik úszómester mellett a szolnoki MÁV-strandon múlt pénteken.
fegyver, lőfegyver

A Magyar Narancs értesülése szerint a lövedék a szomszédos MÁV-lőtérről származhatott, ahol lövészet folyt. A golyó állítólag az egyik zuhanykabint találta el, süvítését az úszómester is hallotta, ahogy a becsapódást is. Sérülés szerencsére nem történt.

 A Szolnoki MÁV Lövészklub társadalmi elnöke, Nagy Attila a lap megkeresésére elmondta, az ügyben hétfőn rendőrségi vizsgálat indult, ezért hivatalos információkat nem adhat. A lövészklub elnöke a történtek után haladéktalanul intézkedéseket tett a biztonság fokozása érdekében.

Az igazgató elmondta: a lőtéren tartózkodók és a környéken lakók biztonságát mindennél fontosabbnak tartják. Korábban több műszaki megoldással tették csendesebbé és biztonságosabbá a lövészetet. Erre az esetre viszont nem számított. A lőtér üzemeltetési engedéllyel rendelkezik, fel van szerelve az előírt biztonsági elemekkel. A kiadott engedélyek szerint működik, minden feltételnek, előírásnak megfelel. Az elnök azt is elmondta, a lőtéren nemhogy haláleset, de semmiféle baleset nem fordult még elő, illetve a lőtér környezetében tartózkodóknak sem okoztak még sem anyagi, sem egészségügyi kárt. 

Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top