A legtöbb gyereket rendkívüli mód érdekli az evés és a főzés témája, mi az, ami a tányérjukra, onnan meg a szájukba kerül, csak sokszor hiába kérdeznek, nem kapnak értékelhető válaszokat. Ez pedig nemcsak azért alakult így történelmileg, mert az iskolában hamarabb tanítanak az alkáli földfémekről, mint mondjuk a tarhonyáról, hanem azért is, mert a legtöbb étel olyan alapvetésnek számít az életünkben, amin el sem gondolkozunk, vagy ha mégis, éppen más dolgunk van, mint válaszokat keresgélni.
Attól persze a gyerekeknek még vannak kérdéseik, és teljesen jogosak, például, hogy miért hamburger a hamburger, amikor nem is Hamburgból származik, hanem Amerikából és miért hívják ketchupnak azt a piros szószt, amit nagy lelkesen belenyomnak. Angolul tanuló gyerekünk meg még akár azt a kérdést is nekünk szegezheti, hogy hogyan lett a homokboszorkányból étel. Eltartott egy pár pillanatig, míg leesett, hogy szívat a szendvicsre gondol (sand witch).
Kalas Györgyi
A mai világban persze, rövid kereséssel bármilyen kérdésre választ kaphatunk, de nem olyan biztos, hogy az uzsonnás dobozok kora reggeli megpakolása közben olyan idegállapotban vagyunk, hogy érdeklődve nekiállnánk gasztrotörténeti kutatásokat folytatni. Szerencsére azonban Kalas Györgyi újságíró ezt már megtette, amiből egy roppant érdekes könyvet írt gyerekeknek. A címe: Sandwich grófja és a nápolyi pizza – Kedvenc ételeink története, ami nemrég jelent meg a Pagony Kiadónál.
A kötet egyébként csak azért gyerekkönyv, mert gazdag és jópofa illusztrációk – Horváth Ildi rajzai – segítik a szöveg befogadását, egyébként felnőtteknek ugyanolyan élvezetes és érdekes olvasmány, mint gyerekeknek. Tele van hűha! élményekkel és jó kis sztorikkal; tudtad-e például, hogy a sült krumplit valószínűleg belga halászok készítették először az ínséges téli időszakban és azért vágták hosszúkásra a burgonyát, hogy legalább formájában hasonlítson az apró halakra?
A sült krumpli története
Én például azt sem tudtam, hogy a rizibizi nem az ötvenes évek közétkeztetésének a szülöttje, hanem egy létező olasz étel, aminek nemcsak a receptúráját, de a nevét is átvettük: rize i bize, vagyis rizs és borsó. Mindjárt másképp nézünk így rá.
Fogadjunk, hogy a ketchupot is félreismerted, vagyis, ha el is gondolkoztál rajta, hogy honnan származhat, egészen más eredményre juthattál, mint a valóság. Igazából a ketchupot eredetileg Kínában készítették, eredeti neve: ké tsiap, kínai írásjelet nem keresek most hozzá. Akkoriban halból készítették, majd megérkezett Európába, és elkezdtek mindenből, de mindenből kechupot készíteni: kagylóból, zellerből meg még szilvából is. Végül a paradicsomból készült szósz jutott el a népszerűségnek arra a fokára, hogy ma már magától értetődően arra gondolunk, ha ketchupról van szó.
Technikai jellegű ügy, de bizonyára minden gyerek megkérdezi (mi meg nem tudunk rá mit mondani), hogy miért pattog a pattogatott kukorica? Nos, ezt már nem árulom el, olvassátok el a könyvben, ha érdekel!
