Többször lehetett olvasni arról, hogy Olaszországban több településen is egy euróért lehet házat vásárolni, egy horvátországi kisváros követte a példát, a Reuters beszámolója szerint Légrádról egy kunáért, vagyis 46 forintért lehet házhoz jutni.
A magyar határ mentén, a Dráva és Mura találkozásánál fekvő Légrád népessége az elmúlt hetven évben felére csökkent, ezért kezdték el 2020 végén árulni ilyen alacsony összegért a település üres ingatlanjait. A program gyorsan sikeres lett, a meghirdetett 19 elhagyatott házból 17 már el is kelt. A nemzetközi beszámolók hatására Oroszországból, Ukrajnából, Törökországból, Argentínából és Kolumbiából is érdeklődtek, de a bevándorlási szabályok bonyolultságára hivatkozva csak helyiekkel szerződtek, írja a G7.
És egyéb feltételek is vannak: .a beköltözők nem lehetnek 40 évnél idősebbek, stabil anyagi helyzettel kell rendelkezniük, és 15 évig a településen kell maradniuk, de a sokszor romos állapotban lévő házak felújításához az önkormányzat 20 százalékos (de legfeljebb 1,6 millió forintos) támogatást nyújt.