nlc.hu
Otthon
Kerti kártevő kisokos

Kártevő kisokos: így ismerheted fel, ha baj van a kertedben

Akinek kertje van, annak számolnia kell a kártevőkkel, amelyek még a gondos gazdáknál is felbukkanhatnak. Ahhoz, hogy meg tudjuk óvni a növényeinket attól, hogy megbetegedjenek vagy legrosszabb esetben elpusztuljanak, jó, ha időben felismerjük, kivel vagy mivel van dolgunk. Ebben próbálunk most segíteni.

A kertészkedés és kertművelés sok munkával jár, de nincs jobb érzés annál, mint amikor látjuk ennek az eredményét, például amikor kibújnak a földből az apró hajtások, virágba borulnak növényeink vagy érni kezd a termés, és végül leszüretelhetjük azt. Természetesen addig hosszú az út, és különböző kihívásokkal is találkozhatunk, ilyenek például a különböző növénybetegségek és kártevők. Egyikből sincs hiány, nagyon sok faj van, ami fejfájást okozhat azoknak, akiknek kertje van. Vannak, amelyek ismertebbek, mint például a levéltetvek vagy a pajzstetvek, de sajnos a paletta ennél sokkal szélesebb. A Fatudor kerti kisokosának segítségével összegyűjtöttünk néhány olyan kártevőt, amit jó, ha ismerünk, pontosabban felismerünk.

1. Foltosszárnyú muslica (Drosophila suzukii)

A felsorolást egy olyan fajjal kezdjük, ami nem is olyan régen érkezett a hazánkba, közel tíz éve annak, hogy az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének csapdájában felbukkantak. És ugyan a foltosszárnyú muslica Ázsiából származik, szinte a megszólalásig hasonlít a közönséges ecetmuslicához, “különleges ismertetőjegyük” az, hogy a hímek szárnyain folt látható. Amiben még különbözik a többi muslicától, hogy nem a rothadó, túlérett gyümölcsbe petéznek, inkább az egészséges, érésben lévő termés vonzó számukra. Rossz hír, hogy nem annyira válogatósak, bármilyen bogyós növényt megtámadhatnak (elsősorban a szamócát, a cseresznyét, a meggyet, a málnát és az áfonyát veszélyeztetik), de egyes források szerint nem vetik meg a csonthéjasokat sem, sőt, almán és körtén is találkoztak már a fajjal. De honnan lehet tudni, hogy a mi kertünkben is megjelentek? Azt, hogy egy gyümölcsbe belepetézett, arról lehet észrevenni, hogy a gyümölcsön egy kissé bemélyedő részen egy szúrásnyom látható, és sajnos lárvák jelenléte nagyobb bajt is okozhat, utat adhatnak  gombás és bakteriális fertőzésnek, ettől rothadni kezd a gyümölcs.

Drosophila suzukii

(Fotó: Judy Gallagher/Wikimedia Commons)

2. Nyugati virágtripsz (Frankliniella occidentalis)

Ennek a fajnak az Egyesült Államok az otthona, innen indulva “hódította meg” a többi kontinenst. Különösen azoknak kell vigyázniuk velük, akik üvegházban is termesztenek növényeket, ilyen körülmények között egész évben szaporodik. A kifejlett rovarok nagyon aprók, mindössze 1-2 mm-esek, így nehéz kiszúrni őket, az általuk okozott kár az, ami árulkodó lehet.  A nyugati virágtripszek a leveleket, terméseket, virágokat szívogatják, ezeken először kisebb, ezüstös foltok jelennek meg, majd az egész felületük fehéres-ezüstös lesz, illetve a termés és a levél torzul, hegesedés nyoma lesz megfigyelhető rajtuk, írja ismertetőjében a Fatudor. 

nyugati viragtripsz

Fotó: Frank Peairs, Colorado State University, Bugwood.org/Wikimedia Commons

3. Piros gyümölcsfa takácsatka (Panonychus ulmi)

Még a nyugati virágtripsznél is apróbbak, mindössze 0,4-0,5 mm nagyságúak, a két nemet pedig az alapján lehet megkülönböztetni. míg a hímek sárgás, addig a nőstények bíborpiros színűek. Ahogyan a nevük is mutatja, a gyümölcsfák kártevői, és ugyan vannak olyan módszerek, amikkel meg lehet előzni, hogy kárt okozzanak a kertben – például ha természetes ellenségeket telepítünk -, arra, hogy további lépésekre van szükség onnan tudhatjuk, hogy a levelek sárgászöld, majd sárgásbarna színűvé válnak, ha pedig nagy a baj, a korai lombvesztés is előfordulhat. Másik nemzetséghez, de ugyanahhoz a családhoz tartozik a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae), amelynek számtalan tápnövénye van, kedveli a legtöbb zöldségfélét, illetve élelmiszernövényt, de dísznövényeket, például rózsákat sem vetik meg, és bizony azoknak is meggyűlhet velük a baja, akik a szobanövényezésre kaptak rá, szinte nincs olyan növényszülő, akinek ne kellett volna már szembeszállnia velük. A közönséges takácsatka lárvái is a gazdanövény leveleit szívogatják, ezt halvány foltok jelzik a levél színén. És a nagy egyedszám az esetükben is ahhoz vezethet, hogy a levelek elszáradnak, lehullanak.

panonychus_ulmi

Fotó: University of Georgia Plant Pathology Archive, University of Georgia, Bugwood.org/Wikimedia Commons

4. Üvegszárnyú ribiszkelepke (Synanthedon tipuliformis) 

Magyarországon is honos faj, és ugyan a neve árulkodó, de nemcsak a ribiszkén fordul elő, hanem az áfonyára és a köszmétére is veszélyt jelenthetnek, de megélnek a mogyoró, boróka, kecskerágó bokrokon is, illetve kivételesen előfordulhatnak a szőlőben, málnában és a szederben is. Az üvegszárnyú ribiszkelepke külseje kicsit becsapós, mivel inkább egy darázsra vagy légyre hasonlít, így ha csak egy felszínes pillantást vettünk rá, nem olyan könnyű felismerni. Míg a kifejlett egyedek virágokról táplálkoznak, a hernyók a hajtásokban, vesszőkben fordulnak elő, ezek belét rágják ki. Jelenlétükre utalnak az ágakon található “szellőző nyílások”, illetve az apró, visszamaradott termés. 

ribiszkelepke

Fotó: Whitney Cranshaw, Colorado State University, Bugwood.org/Wikimedia Commons

5. Sárgarépalégy (Psila rosae)

Nincsen kiskert gyökérzöldségek nélkül, és ha úgy látjuk, hogy a sárgarépa, a zeller, a petrezselyem vagy a paszternák nem fejlődik rendesen, leveleik fonnyadtak elszíneződnek, akkor sajnos felmerül a gyanúja annak, hogy a sárgarépalégy lárvái rágcsálják azokat a talajban. A gyökerek felszíne alatt található rozsdabarna alagutak pedig újabb, szinte perdöntő bizonyítékképen szolgálhatnak.

sárgarépalégy

Fotó: Wikimedia Commons/Rasbak

6. Üvegházi molytetű (Trialeurodes vaporariorum)

Házi liszteskeként is ismert, nagyon apró (2 mm) és hófehér színű rovar, ami a levéltetűhöz hasonlóan szintén a friss leveleket és hajtásrészeket szívogatja. És nemcsak a kifejlett, repülni képes példányoknak csemegéi ezek, lárvák is egyaránt szívogathatják a növényt, és ragadós, úgynevezett mézharmatot választanak ki, ami később bepenészedhet. Az üvegházi molytetű nemcsak szabadföldön, kertben vagy üvegházban nevelkedő növényeken, hanem a szobanövényeken is előfordulhat, és érdemes gyorsan a tettek mezejére lépni, ha úgy látjuk, nálunk is megjelentek, súlyosabb fertőzés esetén ugyanis a növény el is pusztulhat. 

üvegházi molytetű

Fotó: Pablo Oliveri (Pro Huerta)/Wikimedia Commons)

7. Vértetű (Eriosoma lanigerum) 

Amerikából behurcolt faj, ami már egész Európában elterjedt, és egyike az alma egyik legveszélyesebb kártevőinek. Ha az ágakon, törzsön vagy akár a gyökéren fehér színű, vattaszerű viaszcsomókat látunk, amik alól gömbölyű tetvek tűnnek elő, akkor ezzel a fajjal van dolgunk. Árulkodó jel az is, hogy a megtámadott fák ágain rákos sebek jelennek meg, olvasható a Fatudor oldalán. És akárcsak a levéltetű, a vértetű – ami egyébként jellegzetes vörös testnedvéről kapta a nevét – is mézharmatot ürít, és az édes váladék miatt sajnos korompenész jelenhet meg a leveleken és a gyümölcsökön.

vértetű

Fotó: Wikimedia Commons

8. Káposztapoloska (Eurydema sp.)

Országosan elterjedt, gyakori kártevőről van szó, amely főként a keresztesvirágzatúakra, például a káposztafélékre jelent veszélyt. Nemcsak a lárvák, hanem maguk a kifejlett egyedek is szívogatják kedvelt növényeik leveleit, amelyeken csillag, háromszög alakú szívásnyomok láthatók. Magukat a kifejlett egyedeket könnyű felismerni, a mezei poloskánál sokkal feltűnőbb a külsejük, az élénkpiros alapszín, fekete rajzolatokkal azonnal elárulja őket. káposztapoloska

Fotó: Hectonichus/Wikimedia Commons

9. Földibolhák (Alticinae)

A keresztesvirágúak ellenségei között találunk több földibolhát is, ilyen például a fekete káposztabolha, a nagy káposztabolha, a közönséges földibolha, nagy, a közép és a kis káposztabolha. A  káposztabolhák igen kis termetűek, 1,5 – 3,0 mm hosszúak. És a név ebben az esetben is kötelez, amellett, hogy jól repülnek, pattogva ugrálva is közlekednek. Ami a külsőségeket illeti, színük fénylő fekete, vagy ritkábban kékes, zöldes, és egyes fajok szárnyfedőin hosszanti csík található. Mivel aprócskák, a levelet inkább hámozgatják, de a méret ne tévesszen meg minket, nagy egyedszám esetén fertőzött növény el is pusztulhat. 

földibolha

Fotó: James K. Lindsey/Wikimedia Commons

10. Aknázólegyek és – molyok

Az aknázólegyek mindössze 0,9-4 mm nagyságúak, lárváik a leveleken 1–2 mm széles, fehér, kanyargós járatokat, vagy ha úgy tetszik aknákat készítenek. Nemcsak aknázólegyek, hanem aknázómolyok is léteznek. Nevük nekik is onnan ered, hogy a hernyók ( ez ugye a a lepkék rendjébe tartozó rovarok lárváinak neve) a levelekben üregeket hoznak létre. Az azonosítást megkönnyíti az, hogy az aknák alakjából lehet következtetni arra, milyen faj hernyója készítette. Az aknázómolyok közé tartozik almalevél-sátorosmoly, almalevél-aknázómoly, kígyóaknás ezüstmoly, lombosfa-fehérmoly, és nagyon sokat lehet hallani a vadgesztenyelevél-​aknázómolyról. Utóbbi persze főként nem a hobbikertészek számára jelent problémát, hanem azok számára, akinek az utak mellett sorakozó vagy a parkokban álló vadgesztenyefákról kell gondoskodniuk, de természetesen mindeninek érdeke, hogy ezeket a fákat is megóvjuk a betegségektől, a pusztulástól.

aknázólegyek

Fotó: Fatudor

Mindannyiunkban felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan védhetem meg szeretett növényeimet az említett kártevőkkel szemben? Kérdésedre választ megtalálod a Fatudor oldalán, az ajánlott növényvédő szerek mellett a Kerti kisokosban termesztés és ápolási tippeket is találsz. 

Még több tipp hobbikertészeknek:

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top