Vagyunk egy páran a világon, akik reggeli kávé nélkül nem nagyon tudják elképzelni az életüket, akkor lesz kerek a világ, ha a koffein elkezd dolgozni a szervezetünkben, függetlenül attól, hogy a legújabb tudományos kutatások szerint ezzel jót teszünk magunknak, vagy éppen az ellenkezője. A kávéfogyasztás Magyarországon hosszabb múltra tekint vissza, és ugyan itthon a felnőttek 85 százaléka iszik rendszeresen kávét, mégpedig naponta átlagosan 2,7 csészével, sajnos le vagyunk maradunk az élmezőnytől, ahol olyan országoknak van foglalt helye, mint Finnország, Norvégia vagy Svédország, az éves átlagfogyasztás náluk személyenként 8 kilogramm körül alakul.
Így lehet, hogy ők is a szívükhöz kaptak, ha olvasták azokat a híreket, miszerint a vietnami exportőrök attól tartanak, hogy a járványvédelmi lezárások komoly fennakadást okozhatnak a világ kávéellátásában. Jött mindez azután, hogy a legnagyobb kávéexportőrnek számító Brazíliában a fagyok, valamint a szárazság súlyos károkat okozott az ültetvényeken. Persze azokat a kávéfogyasztók, akik rendszeresen olvasnak híreket, már tisztában vannak azzal, hogy kedvenc italukhoz idővel nem lesz olyan könnyű hozzájutni, és számolnak azzal is, hogy egyre mélyebbre kell majd a pénztárcájukba nyúlni, ha hódolni szeretnének szenvedélyüknek.
Ezután jön a feketeleves?
A válasz röviden: igen, a tanulmányok szerint 2050-re a kiváló minőségű kávé termesztésére használt földterületeinek fele nem lesz alkalmas erre a célra, és ez a szám Latin-Amerikában akár 88 százalék is lehet.
Azt talán sokan tudják, hogy a haszonnövényként két kávéfaj igazán ismert, az arab kávé (Coffea arabica), illetve a robuszta kávé (Coffea canephora), illetve van egy harmadik faj is, a Coffea liberica, amit szintén világszerte termesztik, de ritkán használják italokhoz. Talán nem kell kávérajongónak lenni ahhoz, hogy tudjuk, az arab kávé ízvilága miatt előnyt élvez a robusztával szemben, és a világ kávétermelésének több mint 60 százalékát teszi ki. Igen ám, de nem tudni, hogy a jövőben mennyire sikerül majd kielégíteni az igényeket, az éghajlatváltozás – ami állítólag már most is érezteti hatását – számos problémával jár a magasabb hőmérséklettől kezdve a kártevők és kórokozók elterjedésén át az szélsőségesen ingadozó csapadékmennyiségig. Néhány hónappal ezelőtt az a hír járta, hogy a heves esőzések miatt Kolumbiában hiány lehet arabicából, ami megemelheti a kávé árát, 2018-ban pedig Hondurasban pont az ellenkezője történt, az aszály miatt néhány súlyosan érintett területen a kávétermés 75 százaléka elpusztult.
Kávészüret a Mubuyu Farmon, Zambiában (Fotó: Oleksandr Rupeta/NurPhoto via Getty Images)
A klímaváltozással, amire az arabica különösen érzékeny, persze többféleképpen is fel lehet venni a harcot, Nyugat-Afrikában, ahonnan Coffea arabica származik, nemrég újra felfedezték a Coffea stenophyll nevű fajt, ami ízében az arabica kávéra hasonlít, jobban viseli azonban a magas hőmérsékletet, és amellett, hogy jól tűri a szárazságot, részben immunis a kávérozsda nevű betegséggel szemben. Azért még ne lélegezzünk fel, a londoni Kew Gardens szakembereinek egyébként nincsenek jó hírei, a vadon élő kávéfajták több mint felét a kihalás veszélye fenyegeti, a Coffea arabica a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature, IUCN) vörös listáján veszélyeztetettként szerepel, ebbe a kategóriába azok a fajok (illetve alfajok) kerülnek, amelyek kihalási esélye természetes élőhelyén beavatkozás nélkül nagy, és beavatkozás nélkül valószínűséggel súlyosan veszélyeztetetté válik. Pedig a vadon élő fajok jelenthetik a megoldást, ugyanis ezek alapvetően sokkal ellenállóbbak. „A kihalással fenyegetett kávéfajták között vannak olyanok, amelyek potenciálisan felhasználhatók a jövő kávéfajtáinak nemesítésére, beleértve a betegségeknek ellenálló és a romló éghajlati viszonyoknak ellenálló fajtákat” – nyilatkozta az Euronewsnak Dr. Aaron Davis, a Kews egyik kutatója.
Ennek a jelenségnek van egy sokkal emberibb oldala is annál, minthogy lehet, hogy idővel majd a négy csésze kávé helyett csak egyet tudunk majd meginni: mi lesz a kisebb kávétermesztőkkel, a kávéültetvényeken dolgozókkal? A világ kávétermelésének 80 százalékát a 25 millió, kisméretű kávéültetvényeket művelő, sokan közülük szegénységben élő gazdálkodó adja, a szántóföldi és betakarítási munkákat pedig sok helyen főként nők végzik, és mindkét csoport különösen sérülékeny és kiszolgáltatott, helyzetüket pedig az éghajlatváltozás és az egyéb tényezők miatt nyilván a koronavírus-járvány is megnehezítette. Sok gazdálkodó van, aki hogy el tudja tartani családját, hátat fordít a kávétermesztésnek, például azért, mert ha vannak is olyan megoldások, amikkel csökkenteni lehetne mondjuk az éghajlatváltozás okozta károkat – ilyen például új ültetvények telepítése magasabban fekvő területeken vagy árnyékot adó fék telepítése -, nem biztos, hogy ezeknek a költségeit elő tudják teremteni.
És még sokan mások
A szakemberek szerint nemcsak a mindennapi kávénk van veszélyben, számos helyen lehet olvasni olyan felsorolásokat, amelyek azokat az ételeket, illetve alapanyagokat veszik sorba, amelyekről lehet, hogy le kell mondanunk. Van, amelyik fájdalmasabb lesz, van, amelyik talán nem annyira. A klímaváltozás például hatással lehet a sör legfontosabb összetevőire, ami ugye a víz, a komló és a maláta lenne. „Talán a nagyközönség jobban foglalkozik majd a klímaváltozással, miután rájön, hogyan fogja befolyásolni a hétvégi bulikat, a társas eseményeket és még a világbajnokság nézését is” – nyilatkozták néhány évvel ezelőtt a témával foglalkozó kutatók. Azoknak is van okuk aggodalomra, akik inkább a koktélokat szeretik, a tequila készítéséhez használt kék agávé növény beporzásában egy olyan denevérfaj segédkezik, amely a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján veszélyeztetett fajként szerepel.
A klímaváltozás átrajzolhatja a világ bortérképét is. Egy tanulmány szerint, ha a globális hőmérséklet 2 Celsius-fokkal emelkedik, az évszázad végére a borszőlőtermelésre alkalmas területek akár 56 százalékkal is csökkenhetnek, igaz, ezt valamennyire ellensúlyozni lehet az éghajlatváltozáshoz jobban alkalmazkodó szőlőfajtákkal.
És ez nem minden, megváltozhat a borok íze is. „A szőlő szüretének ideje az elmúlt években többször is előrébb került. A nagyon száraz nyarak csökkentik a szőlőtermés mennyiségét, és ha a szőlő több napfényt és magsabb a hőmérséklet, akkor elkezd cukrosodni. A több cukor a szőlőben magasabb alkoholtartalmat és kevesebb savtartalmat jelent, ami nehezebb borokat eredményez, és megváltoztatja az ízt” – nyilatkozta Johanna Köb, a Zurich Insurance Group egyik vezetője, a cég a Vice csapatával fogott össze, hogy utánajárjanak, a klímaváltozás milyen hatással lesz a mindennapjainkra. A témával foglalkozó anyagukban arra is felhívják a figyelmet, hogy az éghajlatváltozás, a szélsőséges időjárási jelenségek nemcsak az alapanyagok termesztését befolyásolhatják, az ellátási láncok is sérülékenyebbé válhatnak.
És mi a helyzet az alapvető élelmiszerekkel? Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture Organization, FAO) szerint a világ kalóriabevitelének 51 százaléka búzából, a kukoricából és a rizsből származik, és az előrejelzések szerint 2050-re a világkereslet 33 százalékkal fog növekedni. A Nature folyóiratban 2016-ban megjelent tanulmány szerint viszont ezeknek, illetve egy negyedik fontos terménynek, a szójababnak termesztése veszélyben van, egyes kutatók szerint, ha nem csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátás mértékét, a szójatermés 2100-ra 40 százalékkal csökkenhet.
Sokat lehet olvasni arról is, a kakaó és a banán miatt is lehet aggódni. Az Exeteri Egyetem tanulmánya szerint a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt tíz országban csökkenni fog majd a banántermés, az érintett országok közé tartoznak olyan jelentős exportőrök mint India és Brazília, valamint Kolumbia, Costa Rica, Guatemala, Panama és a Fülöp-szigetek. A kutatók szerint számos olyan régióban, ami jelentős szerepet játszik a kakaótermesztésben, túl magas lesz a hőmérséklet ahhoz, hogy ez a növény megteremjen. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Atmoszférikus Hivatal szerint már 2,1°C-os emelkedés is azt jelentené, hogy a jelenleg használt földterületek 89,5 százaléka nem lenne alkalmas kakaótermesztésre. Ennek pedig az élővilágra nézve is komoly következményei lehetnek, a magasabban fekvő területeken, amelyeken jelenleg erdők nőnek, utóbbiakat valószínűleg ki fogják irtani, hogy kakaóültetvényekké alakítsák át azokat.
Banánt válogat át egy munkás, egy kínai raktárban (Fotó: China Photos/Getty Images)
A sort pedig tovább lehetne folytatni például a mandulával, a csicseriborsóval, a mogyorófélékkel, a csonthéjasokkal, a különböző tengeri élőlényekkel, például a tonhalakkal. Az ENSZ egyik jelentése szerint a globális halállományok közel 94 százaléka túlhalászott, és nemcsak ez az egyetlen probléma, egyes források szerint tengereink jelenleg 25 százalékkal savasabbak, mint az iparosodás előtti időkben, ami a vízhőmérséklet emelkedésével együtt sok fajt fenyeget, egyes becslések szerint a fésűkagylók esetében az óceánok kémhatásának változása néhány évtized alatt akár 50 százalékkal is csökkentheti a populációt, írja a Rolling Stone magazin.
Ha az élelmiszerválságról beszélünk, akkor persze meg kell említeni a méheket, és nemcsak a méztermelés miatt.
A bolygókon lévő növények körülbelül 80 százalékának beporzását rovarok, köztük a méhek biztosítják, és az alapvető élelmiszereknek is nagyjából a 70-75 százaléka tőlük függ
– nyilatkozta korábban az nlc-nek Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.
És mi lehet a megoldás? „A sokféleség a leghatékonyabb, legegyszerűbb, legolcsóbb és legfenntarthatóbb módja annak, hogy a mezőgazdaság alkalmazkodjon a változásokhoz” – nyilatkozta a BBC-nek Cary Fowler, aki fontos szerepet játszott a Spitzbergák Nemzetközi Magbunker létrehozásában. A világ élelmiszernövényeinek legnagyobb génbankjában már több mint 1,1 millió tételt tárolnak azzal a céllal, hogy egy esetleges globális katasztrófa esetén ne a nulláról kelljen kezdeni. A jobb félni, mint megijedni módszert persze a világ számos pontján alkalmazzák, Nagy-Britanniában ott van a Millennium Magbank, ahol több mint 2,4 milliárd vetőmagot gyűjtöttek össze, és Magyarországnak is van saját génbankja, ez a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ.
Persze önmagában az kevés, hogy vannak ilyen biztonsági tartalékaink, mind a termelőknek, mind a fogyasztóknak szem előtt kellene tartani a fenntarthatóságot, kompenzálni azt, hogy a tömegtermelés miatt nehézzé vált mezőgazdasági sokféleségről beszélni, a századforduló után a mezőgazdaságban használt fajták 75 százaléka elvesztett. „Körülbelül 369 000 virágos növényfaj ismert globálisan, melyből az emberiség 6000 fajt használt élelmezés céljára, de 2014-es adatok alapján ezek közül mindössze 200 növényfajt használunk széles körben élelmiszer-előállításhoz. Viszont ebből a 200-ból pusztán 9 faj – köztük a búza, kukorica, rizs és a szója – adja a globális növénytermesztés több mint 66 százalékát” – olvasható a Védegylet cikkében.
Az élelmiszerek sokféleségének megőrzése kéz a kézben jár az ökológiai sokféleség megőrzésével, a jövőbeni változásokra úgy tudunk felkészülni, ha teret adunk és hagyunk olyan fajoknak, amelyek lépést tudnak tartani ezekkel a változásokkal, amelyek jól tudnak alkalmazkodni, és kevésbé függnek tőlünk. „Olyan növényt szeretnél termeszteni, amely ellenáll a kártevőknek és a betegségeknek, és tolerálja a szárazságot, vagy olyat, amihez még több vegyszerre van szüksége, és amit folyamatosan öntözni kell? A választ elég egyértelműnek tűnik számomra” – jegyezte meg Cary Fowler.
Régen minden jobb volt?
Arra, hogy a sokszínűség mennyire fontos, van, aki az ír burgonyavészt hozza fel példaként, a burgonya, annak is egy fajtája volt az írek fő tápláléka, és takarmányként is ezt használták, egy kórokozó azonban iszonyatos pusztítást végzett az 1840-es években, szinte a teljes burgonyatermés odaveszett, az élelemhiány miatt összesen egymillióan haltak meg, és nagyon sokan voltak kénytelen elhagyni a hazájukat. De másként is okulhatunk a múlt hibáiból. Az emberiség története során többször is előfordult már, hogy egy olyan növény vagy állat tűnt el a Föld színéről, amit szívesen fogyasztottunk. Ott vannak például a mamutok, amelyek kihalását többféleképpen is magyarázzák, vannak, akik az éghajlatváltozást okolják, vannak, akik szerint túlzott vadászat is szerepet játszott benne, mi adtuk meg nekik a kegyelemdöfést.
Vagy ott van az ókori rómaiak, illetve egyiptomiak kedvenc fűszernövénye, silphium, más néven laserpitium vagy laser, amit gyógynövényként, illetve takarmányként is használtak, és ami nem azonos a szilfiummal, vagyis a csészekóróval. A növény annyira népszerű volt, hogy versek, dalok születtek róla, és egyes források szerint érmére került a mása, a Rubicon cikke szerint olyan nagy tételben szállították a Kirenaikából (a mai Líbia tengerparti területeiről), hogy már a Kr. u. 1. évszázadban kipusztult, és gyengébb minőségű kis-ázsiai változatait ették helyette, Plinius szerint pedig az utolsó szárat, amit a Kirenaikában találtak, Nero császárnak adták. Hogy miért lett belőle ritka növény, majd miért tűnt el teljesen? Akárcsak a mamutok esetében, szintén több elmélet létezik, ami biztos, nagy volt rá a kereslet. De mi járulhatott még hozzá a “bukásához”, állítólag nem jöttek rá, hogyan kellett termeszteni, csak a vadon élő állományokat tudták betakarítani, de vannak, akik szerint a silphiumnál voltak olyan környezeti tényezők, amelyek közrejátszottak eltűnésében. Egyes források szerint egyébként a csodanövény nem halt ki teljesen, vannak még élő példányai.
Silphium mérés és szállítás Kürénében (Fotó: Wikipedia)
Lenore Newman, a Lost Feast: Culinary Extinction and the Future of Food című könyv szerzője szerint silphium példája jól mutatja, az, hogy egy étel közkedvelt, hogy nagy becsben tartják, önmagában nem elég ahhoz, hogy ne kelljen örökre búcsút intenünk neki.
Egyre nagyobb hatással vagyunk a bolygónk élővilágára, és egy kicsit tudatosabbnak kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy mit eszünk
– jegyezte meg egy interjúban. A kanadai tudós érdeklődését azon fajok iránt, amelyeket előszeretettel fogyasztottunk, de amelyek már kihaltak egy nem is annyira régi, nagyjából egy évszázaddal ezelőtti történet keltette fel: 1914. szeptember elsején a cincinnati állatkertben elpusztult a vándorgalambok (Ectopistes migratorius) utolsó példánya, Martha. A vándorgalambok kipusztulásáért mi vagyunk felelősek, pontosabban a kereskedelmi célú vadászata, a madarak húsa közkedvelt étel volt, olcsó és könnyű megoldás volt arra, hogy hús is kerüljön az asztalra. És míg volt idő, amikor még nagy számban fordultak elő, 1896-ban például egy 250 000 madárból álló csapathoz riasztották a vadászokat, 1900-ben készült az utolsó hiteles beszámoló vadon élő példányról.
„Nem tagadhatjuk, mi tehetünk róla. Sikerült annyi galambot megenni, hogy Észak-Amerika legelterjedtebb madarát eltüntettük a Föld színéről” – jegyezte meg Lenore Newman, aki szerint előfordulhat, hogy a történelem megismétli önmagát, és a tőkehal vagy a tonhal is a vándorgalambok sorsára jut, de természetesen reméli, hogy nem így lesz. És mit gondol arról, hogy a tudósok azon dolgoznak, hogy feltámasszanak már kipusztult fajokat? Úgy gondolja, ártani nem árt, ha ezzel is foglalkoznak, de önmagában nem ez jelenti a megoldást.
Nem hagyhatjuk, hogy minden kipusztuljon, azt gondolva, hogy majd valahogy visszahozzuk a fajokat, a természet nem így működik.
Meglátása szerint a legjobb dolog, amit tehetünk, ha több növényi alapú élelmiszert fogyasztunk. „Nem kell feltétlenül vegánnak lenni, de a növényi alapú étrendre való áttérés egészségesebb. A megművelt szántóföldek nagy részét állati takarmány termesztésére használjuk, hogy megtermeljük a hatalmas mennyiségű húst és tejterméket, amire szükségünk van. Ki kell találnunk, hogyan tudunk hosszú távon fosszilis tüzelőanyagok nélkül termeszteni. Ehhez pedig vissza kell térnünk az alapokhoz, például a régebbi fajtákhoz és a helyi termeléshez” – tette hozzá.
Ehhez persze hozzátartozik, hogy az étkezési célokra használt növényfajok száma is megcsappant, könyvében azt írja, hogy zöldségfajták 90-95 százalékát és a gyümölcsfajták 80-90 százalékát már elvesztettük, csak töredéke áll rendelkezésünkre annak a sokféleségnek, amely egy évszázaddal ezelőtt létezett. Véleménye szerint ennek az az oka, hogy a globális kereskedelem miatt a szezonális, helyi fajták ki- vagy háttérbe szorultak, ami nem jelenti azt, hogy rosszabbak lennének, csak mondjuk a szállításuk nem olyan könnyen megoldható vagy nagyobb mennyiségben nem lehet termeszteni ezeket. Hozzátette, szerencsére ezek a fajták kezdenek újra keresettebbek lenni, például azért ízvilágban szinte verhetetlenek, de sajnos sok olyan fajta van, ami végleg eltűnt, és nincs mód arra, hogy felélesszük őket.
