nlc.hu
Otthon

A SeaBubbles vízitaxik forradalmasíthatják a vízi közlekedést

Mini szárnyashajók lehetnek a jövő vízitaxijai

A szolgáltatás pár éven belül több nagyvárosba is megérkezhet Európában.

A francia SeaBubbles nevű startup fejlesztette ki az alábbi videón is látható vízitaxit, amely a szárnyashajók működési elvét használja, azaz, szinte a teljes hajótest kiemelkedik a vízből, csupán három uszonyszerű nyúlvány érintkezik a vízzel – számolt be a Mashable az újdonságról.

A különleges vízitaxi szinte hangtalanul siklik a folyók vagy tavak felszínén, ugyanis egy hidrogén üzemanyagcella által meghajtott villanymotor hajtja. Maximális sebessége 35 kilométer óránként, egy feltöltéssel pedig 85 kilométer a hatósugara. 

Jön a hidrogénhajtású vízitaxi

A SeaBubbles vízitaxik pár éven belül megjelenhetnek a nagyobb európai városok vizein (Fotó: Seabubbles.com)

A tervek szerint a The Bubble néven emlegetett járművet a leendő utasok az Uber fuvarmegosztó alkalmazáshoz hasonló módon rendelhetnék a tartózkodási helyükre – értelemszerűen ehhez a víz partján kell tartózkodni – pontosabban, a Bubble-állomásokra.

Ezek a kisméretű mólók egyszerre szolgálnak kikötőhelyként, valamint töltőpontként, az üzemanyagcellákat ugyanis itt lehetne feltölteni – ehhez pedig kizárólag megújuló forrásokból származó energiát használnak, mivel a cég hivatalos mottója: zero wave, zero noise, zero emission – azaz zéró hullám, zéró zaj és zéró kibocsátás. 

A projekt nemrég komoly európai uniós támogatást is kapott, a cég ígérete szerint pedig 5 éven belül 50 városban szeretnék elindítani a környezetbarát vízitaxi-szolgáltatást. 

További friss híreink:

  • Tartogathat meglepetéseket idén az influenzaszezon
  • Megverte a barátnőjét, letartóztatták Tyga amerikai rappert
  • Lerombolták Gábor Zsazsa egykori kaliforniai villáját

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top