nlc.hu
Otthon
Kidobta barátnőjét, mert nem szerette a macskáját

Kidobta barátja macskáját, neki is mennie kellett

Az interneten írta meg a történetét a férfi, akivel sok hozzászóló egyet is értett.

A Redditen osztotta meg a férfi saját történetét arról, hogyan döntött, amikor választania kellett barátnője és macskája között. Miután a pár két év után végre összeköltözött, kiderült, hogy a barátnő nem igazán szívleli partnere Raven nevű kedvencét. A férfi nem gondolta, hogy ez komolyabb problémákhoz vezet majd, ám amikor egyszer hazaért, észrevette, hogy a macska eltűnt. Szerencsére az egyik ismerőse két háztömbbel arrébb megtalálta a cicát, és visszavitte a gazdájának.

Mivel a macska korábban soha nem szökött el, rákérdezett barátnőjénél, hogy mégis hogyan fordulhatott elő, hogy az utcáról került elő az állat, a lány pedig beismerte, ő tette ki a cica szűrét. „Iszonyatosan dühös lettem, és közöltem vele, hogy nem volt joga ilyet tenni, szóval a hónap végéig legyen szíves elköltözni. Sírt, hogy nincs hova mennie, de megmondtam, hogy nem érdekel, el kell költöznie. A barátaim szerint túl szigorú vagyok, de a macskám akár el is pusztulhatott volna miatta, és nem akarom, hogy más trükkel próbálkozzon” – írta a történet főszereplője. 

A kommentek alapján a posztoló pártját fogták, támogatták döntésében. 

(via Index/Indy100)

Kölyökmacska a kertben

Fotó: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top