nlc.hu
Otthon
Vádemelés Hopp Csilla barátnője ellen.

Erre senki sem számított: Hopp Csilla barátnője ellen emeltek vádat L.L. Junior kisfiának halála ügyében

Az ügyészség szerint az édesanya barátnője mulasztott. Hopp Csilla ellen megszüntették az eljárást.

Óriási fordulat történt L. L. Junior kisfiának a két és fél évvel ezelőtti halálos balesetének az ügyében. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a kisfiú édesanyja, Hopp Csilla ellen emelhetnek vádat gondatlan emberölés miatt, de a legapróbb részletre kiterjedő vizsgálatok alapján a illetékes ügyészség arra jutott, hogy nem az anya hanem annak barátnője figyelmetlensége miatt történt a Füredi úti tragédia. Gondatlan emberöléssel vádolják az édesanya barátnőjét – írja a 24.hu.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint az édesanya barátnője mulasztott, ezért vele szemben vádat emelt, az édesanyával szemben pedig megszüntette az eljárást.

Azt írták, hogy a hároméves kisfiú és édesanyja egy nagyobb társaság tagjaként, egy zuglói gyerekrendezvényre tartott. A társaságban volt még a kisgyermek idősebbik testvére, valamint az édesanya barátnője – az ügy vádlottja -, és az ő rokonai is. A kisfiú nem az édesanyja, hanem az édesanya barátnőjének a szoros felügyelete mellett közlekedett.

A társaság a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél át akart kelni a zebrán a gyalogosforgalmat irányító lámpa azonban pirosra váltott, ezért a társaság egy része – köztük a kisgyermek – az úttest szélétől mintegy 0,7 méter távolságra megállt.

A kisfiú melletti jobb oldalon állt Csilla barátnője, az ő jobbján pedig az anyuka. A társaság másik része, köztük a gyermek idősebb testvére, még a piros jelzés előtt átért az úttest túloldalára, ahol megálltak, és várták, hogy a többiek is átkeljenek.

A hároméves kisfiú az idősebb testvérét követve, lelépett a zebrára, azonban a mellette álló nő ekkor visszahúzta, visszatartotta és rászólt, hogy nem szabad tovább menni, mert piros a lámpa. Ezt követően Csilla barátnője – mivel kizárólag ő tartózkodott közvetlenül a gyermek mellett, aki így az ő felügyelete alatt állt – megfogta a kisfiú kezét. 

A gyermek ennek ellenére, pár másodperc múlva, ismét kiszaladt az úttestre. Az úttestre kifutó gyermeket – mintegy 1,1-1,4 másodpercen belül – egy szabályosan, 42-43 km/h sebességgel közlekedő autós elütötte. A gyermek féktávolságon belül lépett az úttestre, ezért az autó sofőrje még intenzív fékezéssel sem tudta volna elkerülni a balesetet.  A gyermek a helyszínen életét vesztette.

A tragédiára a vád szerint az anyuka barátnőjének a mulasztása miatt került sor, mert nem járt el kellő gondossággal, így a felügyelete alatt álló kisgyermek kezét nem megfelelő módon, és erővel fogta, illetve más módon sem akadályozta meg, hogy a kisfiú újra az úttestre lépjen.

A kerületi ügyészség álláspontja szerint, az édesanyát mulasztásban megnyilvánuló büntetőjogi felelősség nem terheli, mivel valamennyi körülményt figyelembe véve, alappal bízhatott abban, hogy gyermeke a barátnője szoros és közvetlen felügyelete mellett kellő biztonságban van. A kerületi ügyészség ezért az édesanyával szemben a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt indult eljárást megszüntette.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség ezért  gondatlanságól elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat ellene, és felfüggesztett fogházat kért rá.

ll junior kisfiának temetése

Dávidka temetése.
Forrás: Youtube

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top