nlc.hu
Otthon

Csodagyerek zongorista idősen

Egy hajdani zenei csodagyereknek 97 évesen jelenik meg új lemeze

Csodagyerekből csodaidőssé vált.

Az egykori zenei csodagyereknek, Ruth Slenczynskának új albuma jelenik meg. A 97 éves zongoraművész a lemezen Szergej Rahmanyinov és Frederic Chopin műveit játssza.

A Decca kiadó tavaly kötött a lemezre szerződést a művésznővel, aki szombaton ünnepli 97. születésnapját, a lemez március közepén jelenik meg – írta pénteken a BBC hírportálja.

Slenczynska az 1920-as évektől, négyéves korától lépett fel. Berlinben hatévesen, Párizsban hétévesen játszott először. Rahmanyinov utolsó élő tanítványaként emlegették, gyakran viselte azt a Fabergé-tojás nyakláncot, amit a zeneszerzőtől kapott.

Mesterei közé tartozott Josef Hoffman, Alfred Cortot, Egon Petri és Artur Schnabel is. Mivel Samuel Barberrel együtt tanult, már akkor megismerte világhírű művét, vonószenekari Adagiót, mielőtt az címet kapott volna.

Négykezes Mozart-duettet játszott Harry S. Truman amerikai elnökkel, fellépett John F. Kennedy elnöki beiktatásán, és Ronald Reagan tüntette ki, mint az első amerikai nőt, aki fél évszázados zenei előadóművészi karriert futott be.

A kaliforniai Sacramentóban született, apja Josef Slenczynski hegedűművész, a varsói zenei konzervatórium igazgatója volt, mielőtt az első világháborúban megsebesült.

Miután letelepedett Amerikában, születésétől lánya zenei pályafutásának szentelte életét.

Apja szigorúsága és rideg módszerei miatt azonban 15 éves korára annyira megtört lelkileg, hogy nem tudott többé fellépni.

1957-ben megjelent önéletrajzában számolt be arról, hogy min ment keresztül gyermekkorában. Mint írta, azért hökkenhettek meg az emberek, amikor hallották zongorajátékát, mert apja a hét minden napján arra kényszerítette, hogy kilenc órát gyakoroljon. Mikor szeretett volna testvéreivel babázni vagy játszani, azonnal lehűtötte, mondván: ezek gyerekes dolgok, ő pedig nem kisbaba, hanem zenész, ne pocsékolja ilyesmire az idejét, hanem viselkedjen felnőtt ifjú hölgy módjára.

Ruth Slenczynska akkor és most

Ruth Slenczynska. Fotó: Youtube

Koncertkarrierjét otthagyva, pszichológiai diplomát szerzett a Kaliforniai Egyetemen, és megszökött egy diáktársával. A zongorázást azonban sohasem hagyta abba, és 1951-ben ismét fellépett a Carmel Bach fesztiválon, majd négy évig a Boston Pops zenekarral koncertezett.

Tíz lemezt vett fel a Decca lemezcégnél, és 1961-ben tankönyvet írt a zongorázás technikájáról. Az Illinois-i Egyetemen sikeres tanári pályát is befutott.

2020-ban, a koronavírus-járvány miatti karantén alatt Beethoven szonátáit vette fel otthonában, és tette fel a YouTube-ra, a zeneszerző születésének 250. évfordulóját ünnepelve.

(MTI)

A csodagyerekek sorsa

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése