Göncz Árpád, a III. Magyar Köztársaság első elnöke, író, műfordító február 10-én lenne százéves. Ez alkalomból megnyitják az egykori óbudai otthonát, benne a könyvtárával, a Magyar Posta pedig emlékbélyeget bocsát ki – derült ki a Göncz Árpád Alapítvány közleményéből, mely jelezte, a neves évforduló alkalmából több intézménnyel és önkormányzattal együttműködve széles körben emlékezik meg névadója életéről, munkásságáról.
Mint fogalmaznak:
Göncz Árpád 1922-ben született, egész élete a demokráciáért folytatott következetes küzdelem jegyében telt. Életpályája szinte összefoglalja a magyar 20. század történetét. A kor mindkét totalitárius rendszerével, a fasizmussal és a kommunizmussal is szembeszegült, az 1989-90-es közép-kelet-európai demokratikus változásainak tevékeny részese volt. Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös mély szociális érzékenysége áll máig töretlen népszerűsége mögött.
A szóban forgó óbudai házban Göncz Árpád 1947 és 1990 között élt a családjával. Az évforduló alkalmából a fővárosban szabadtéri életút-kiállítás is nyílik, szobrainál megemlékezéseket tartanak, koncertek, filmvetítések, kerekasztal-beszélgetések, felolvasóestek sora eleveníti fel majd Göncz Árpád emlékét. A volt köztársasági elnök 2015. október 6-án, életének 94. évében, családja körében hunyt el.