nlc.hu
Otthon

Drágulást hoznak a fagyok

Drága lesz idén ez a népszerű gyümölcs a fagy miatt

Az áprilisi fagyok a gyümölcsösökben és a szántóföldeken is komoly károkat okoznak.

Kevesebb és ebből következően drágább is lehet ebben az évben a barack. A márciusi jó időben ugyanis hamarabb elkezdtek virágozni a gyümölcsfák, azonban az ezt követő fagyok miatt Vas megyében a nagy részük el is fagyott. Mindemellett a monília nevű gombás betegség is megtámadta a gyümölcsösöket, ez pedig tovább tizedeli a termést – derül  ki a Tények riportjából.

A moníliának ráadásul nem csak idén lesz negatív hatása, de a következő évekre is kihathat, mivel az agresszív növénybetegség akár el is pusztíthatja a fákat. 

Rügyező fa

Betett a fagy a virágzásnak (Fotó: Getty Images)

A gyümölcsfák mellett a szántóföldi növények esetében is komoly problémákat okoznak a tavaszi fagyok. Sipos József növényorvos, egyetemi docens a hírműsornak úgy nyilatkozott: a búzát és az őszi káposztarepcét is fagykárok érték.

Mivel a következő napokban is fagyok várhatók, a gazdáknak meg kell védeniük a növényeket: a gyümölcsösökben ez vagy füstöléssel vagy a levegő megforgatásával érhető el. A szántóföldeken azonban nagyon nehéz a védekezés. A szakember szerint ott majd erősíteni kell a növények szövetállományát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top