nlc.hu
Otthon
Dárgultak a nyári táborok

Tíz-tizenkét százalékkal drágultak meg a nyári táborok

Akad olyan étkezési szolgáltató, aki már nem szívesen ad előre árajánlatot a táboroknak, hiszen nem látják, hogy fognak emelkedni alapanyagáraik.

Átlagosan 38 500 forintban kerülnek 2022 nyarára a napközis, 60 ezer forintba pedig az egyhetes ottalvós táborok – számolt be az RTL Híradó pénteken. Az érdeklődést viszont a tavalyihoz képes tapasztalható 10-12 százalékos áremelkedés sem törte le, a Táborfigyelő portál szerint idén rekordévre számíthatnak a szervezők, rengetegen jelentkeztek nyári táborra.

Drágultak a nyári táborok

(Fotó: Getty Images/Thomas Barwick)

Az árak azonban nemcsak a táborok programjaitól, hanem az inflációtól is függenek, mivel a táborozóknak az étkezésért és szállásért is fizetniük kell, ezek ára pedig az utóbbi időszakban jelentősen emelkedett. Az étkezési szolgáltatók például mára nem szívesen adnak a nyáron már árakat előre, mert nem látják, hogyan fognak alakulni az ő alapanyagköltségeik – jelentette ki a csatorna kérdésére Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu vezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top