nlc.hu
Otthon
Hamburgban korlátozhatják a melegvíz fogyasztást

Hamburgban korlátozhatják a melegvíz-fogyasztást

Az energiaválság miatt a város a maximális szobahőmérséklet csökkentését is fontolóra veheti.

Jens Kerstan, Németország második legnagyobb városának környezetvédelmi szenátora nem rejtette véka alá, hogy nehéz idők következhetnek. A Welt am Sonntag című német lapnak a politikus szombaton arról beszélt, hogy Hamburg akut gázhiány esetén a napok bizonyos időszakaira korlátozhatja a meleg víz elérhetőségét és mennyiségét – írja a Business Insider.

csöpögő csap

Fotó: Pixabay

A meleg víz esetleges adagolása mellett a város a kerületi fűtési hálózatban a maximális szobahőmérséklet csökkentését is fontolóra veheti. Kerstan szerint ráadásul gázhiány esetén technikai okok miatt Hamburgban nem lehetne mindenhol különbséget tenni a kereskedelmi és a magánfogyasztók között.

 A Hamburger Abendblattnak adott külön interjúban egy nappal később már arról beszélt, hogy 

Sokkal súlyosabb válságban vagyunk, mint azt a legtöbben gondolják.

Éppen ezért arra buzdította az embereket, hogy rövidebb ideig zuhanyozzanak, kerüljék a kádfürdőket, és szereljenek be modern termosztátokat és víztakarékos zuhanyfejekkel ellátott zuhanyrózsákat. Szerinte ugyanis, „minél többet spórolnak a hamburgiak most, annál jobb lesz a helyzet télen, mert a tárolók megtelnek”.

A Gazprom csökkentette a szállított gázmennyiséget

A Napi.hu cikkében arra emlékeztetett, hogy a nyugati országok az orosz energiaforrásoktól próbálnak elfordulni, miután az ország február végén megtámadta Ukrajnát. Egyesek szankciókat vezettek be az orosz energiaszektor ellen, hogy megpróbálják elvágni a hadsereg finanszírozását, míg Oroszország maga is leállította egyes országok, köztük Németország gázszállításait, mivel azok nem voltak hajlandók rubelben fizetni.

Németország gazdasági és éghajlati minisztériuma közölte, hogy korábban a gáz mintegy 55 százalékát Oroszországból importálta, de ez április közepére 35 százalékra csökkent. Berlin szerint az orosz import 2024 nyarára földgázfogyasztásának mindössze 10 százalékát teheti ki.

Más országokhoz hasonlóan Németország is igyekszik betömni a gázellátásban keletkezett hiányt. A Német Szakszervezeti Szövetség vezetője a Bild am Sonntagnak azt mondta, hogy a gázszűkület „egész iparágak”, köztük az alumínium-, az üveg- és a vegyipar összeomlását okozhatja.

Ráadásul június közepén a Gazprom csökkentette az Északi Áramlat 1., a legfontosabb német ellátási útvonalon tranzitált mennyiséget: karbantartási munkálatokra hivatkozva 50 százalékkal vágták vissza a szállított gázmennyiséget. A lépés hátráltatja Németországot abban, hogy a gáztárolóit feltöltse, pedig az elmúlt hónapokban ezzel már jól haladtak. Mostanra 58 százalékos telítettségen vannak, ami jobb, mint a tavaly nyári állapot. Az EU-s tárolók betárazottsága is már közel 60 százalékos.

Jens Kerstan mostani bejelentései nem teljesen váratlanok. Klaus Müller, a Szövetségi Hálózati Ügynökség vezetője már áprilisban beszélt arról, hogy az orosz-ukrán háború komoly gazdasági teherként jelenik meg Európában, ezért arra kérik a fogyasztóikat, hogy csökkentsék a gázfogyasztásukat. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történne meg, a későbbiekben korlátozások léphetnek életbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top